Bújócskát játszó rendőr, ablakból teniszező fiatalok – lenyűgöző humorral kezelik a spanyolok a karantént. Még mindig sokan vannak, akik nem veszik komolyan az intézkedéseket, de még többen azok, akik valóban bezárkóztak az otthonukba és türelemmel várják a további intézkedéseket. Sokan közülük igyekeznek zárt ajtók mögött is megoldani önmaguk és szomszédaik szórakoztatását.
Ők, akik egy percig sem tudnak csendben maradni, akik nem ismerik a tapasmentes estéket, akik minden hétvégén valamilyen tömegrendezvényre járnak, akik állandóan énekelnek és táncolnak néhány hete még nem is sejtették, hogy egy időre radikálisan meg kell változtatniuk a szokásaikat. A spanyolok hangosak, vidámak, aktívak, szinte képtelenek emberi kapcsolatok és rendszeres összejövetelek nélkül élni. Így, hogy a koronavírus a négy fal közé kényszerítette őket, igyekeznek kreatívan megoldani önmaguk és mások szórakoztatását. Délutánonként mindenki kivonul az erkélyre, hogy dalokat énekeljenek együtt, esténként pedig hangos tapsolás a program, mellyel az egészségügyben, az élelmiszerüzletekben dolgozók és a hatóságok munkáját köszönik meg.
Elchében egy rádiós kipakolta a teraszra a felszerelését és élő kívánságműsort csinál naponta két órán keresztül a lakótelepen élőknek. Santa Polában (Alicante) két fiatal fiú az ablakon kihajolva teniszezett.
A rendőrök is igyekeznek türelmesen és alázatosan dolgozni. Némelyiküknek még arra is van energiája, hogy egy kis humort csempésszen a kötelező járőrözésbe.
Akinek nem jutott sonka, az szeleteljen vacsorára WC papírt! :))
És végül edzés karanténban 🙂
Ez most tényleg az a helyzet, amikor nem tehetünk mást, mint megpróbáljuk humorosan felfogni a velünk történteket. Így talán könnyebb elviselni annak tudatát, hogy még minimum két hétig – de inkább tovább- be leszünk szorítva az otthonunk biztonságos falai közé.