Megérkeztek az első német turisták Mallorcára. Újságírók, riporterek tömege várta őket a repülőtéren, ahol mindannyian kitöltötték a kötelező koronavírussal kapcsolatos kérdőívet, megmérték a lázukat, majd mehettek tovább a kijelölt hotelekbe. Spanyolország június 22-én nyitja meg hivatalosan a határait a Schengeni-övezet állampolgárai előtt. A britek is jöhetnének, de nekik elképzelhető, hogy be kell tartaniuk a 2 hetes karanténszabályt London Spanyolországgal szembeni megszorító intézkedései miatt. A miniszterek tanácsa eközben jóváhagyja az autonóm közösségeknek szánt 16 ezer millió eurós vissza nem térítendő támogatás elosztását.
A bejegyzés tartalma meghallgatható és megtekinthető itt:
“Mintha VIP-vendégek lennénk” – így fogalmazott az egyik német turista, aki hétfőn érkezett Mallorcára a spanyol kormány turisztikai kísérleti terve keretében. A Baleár-szigetek nyitotta meg elsőként határait a külföldi turisták, köztük is Németország előtt, ahonnan minden évben 4 és fél millió nyaraló érkezik a szigetekre. Németország járványügyi adatai kiválóak, nem adnak okot az aggodalomra, ezért döntött úgy a spanyol kormány, hogy velük teszteli a turizmus újraindítását.
Fotó: La Voz de Galicia
20 perc késéssel landolt hétfőn a düsseldorfi járat Palma de Mallorca repterén. Több tucat újságíró és riporter várta a három hónap karantén után elsőként a szigetek területére lépő külföldi turistákat. Egyikük úgy fogalmazott “biztonságban érezzük magunkat és olyan mintha VIP-vendégek lennénk. Nagyon jó érzés ennyi idő után újra itt lenni”. Mindannyian kitöltötték a kötelező kérdőívet, melyen arról kellett beszámolniuk, hogy kivel voltak kapcsolatban az elmúlt időszakban, voltak-e koronavírus-fertőzött közelében, illetve tapasztalják-e magukon a betegség valamely tünetét. Ezután mindenkinek megmérték a lázát és mehettek is tovább a kijelölt hotelekbe, ahol minimum 5 éjszakát kell eltölteniük, karanténkötelezettség nélkül.
Fotó: El Periódico
Nem minden német városból jöhettek vendégek, csak azokból, amelyeknek a fertőzöttségi adatai megegyeznek, vagy jobbak a szigetek statisztikájánál. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hetekben 100 ezer lakosra legfeljebb 9 koronavírusos eset jutott, így például Berlinből és Münchenből, ahol ennél rosszabbak a számok, nem érkezhetett turista a szigetekre.
Fotó: El Comercio
Aki a nyaralás ideje alatt megbetegedne, azt a kormány a fertőzöttek számára kialakított hotelbe küldi és elszigetelik a családtagjaival, kísérőivel együtt. Összesen 11, úgynevezett “elkülönítő szállodát” jelöltek ki a szélsőséges esetekre.
Spanyolország június 21-én nyitja meg határait a schengeni állampolgárok előtt, kivétel ez alól Portugália, aki halasztást kért. A harmadik országokból, illetve az övezeten kívüli területekről július 1-jétől lehet Spanyolországba utazni abban az esetben, ha a spanyol kormány megállapodik az adott állam vezetőivel a kölcsönös beutaztatásról. A vasárnapi bejelentés óta tartanak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy a britek jöhetnek-e vagy sem. Az első terv az volt, hogy igen, ám London Spanyolországgal szembeni megszorító intézkedései miatt elképzelhető, hogy bár beutazhatnak a britek a szigetekre és a félszigetre, de kötelezően 2 hetes karanténba kell vonulniuk. A szigorítás fenntartása attól függ, hogy a brit kormány végül korlátozza-e a spanyol állampolgárok beutazását vagy sem.
Fotó: 20 minutos
Július 1-jén nyitnak a madridi strandok. A város önkormányzata bejelentette, hogy két turnusban lehet majd belépni a fürdők területére: délelőtt 11 és délután fél 4, valamint délután fél 5 és este 9 között várják a hűsölni vágyókat, akiknek szigorú higiéniai előírásokat kell betartaniuk a koronavírus miatt. A belépőjegyeket féláron adják majd.
Fotó: Soy-de
Közben a Twitteren megszaporodtak az “Elegünk van Madridból” hashtag-ek. Több autonóm közösség attól tart, hogy amint vége a szükségállapotnak, a fővárosiak tömegestül lepik el a tengerparti városokat. Mivel Madrid nem tervezi korlátozni a szabad mozgást, attól tartanak, hogy miattuk országszerte újra megugorhat a fertőzöttek száma. A régió elnökhelyettese, Ignacio Aguado kedden bejelentette, hogy a szükségállapot után Madrid nem lép át az újfajta normál kerékvágás fázisába. Továbbra is fokozatosan akarják majd feloldani a korlátozásokat.
Fotó: La Gaceta – A képen Ignacio Aguado, Madrid közösség elnökhelyettese
A miniszterek tanácsa kedden jóváhagyja az autonóm közösségeknek szánt 16 ezer millió eurós támogatás elosztását. A vissza nem térítendő segítséget a koronavírus okozta gazdasági krízisből való kilábalásra, valamint az egészségügyre és az oktatásra kapják.
Nem döntenek ugyanakkor a bajbajutott vállalkozók támogatásáról. Az úgynevezett ERTE segítségével azok a vállalkozók is fizetőképesek maradtak, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudtak, sok esetben pedig még most sem tudnak dolgozni. Kedden szavazott volna a miniszterek tanácsa a segítség meghosszabbításáról, ám a kormány nem jutott dűlőre a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel. Előbbi szeptember, utóbbiak december végéig hosszabbítanák meg a támogatást, de erről egy 4 órás tárgyaláson sem sikerült megállapodniuk. A következő napokban folytatják az egyeztetéseket.