TothBrigitta.com / Blog.hu-s tartalom (archív) / LA LIGA: A 29. forduló és a 2019/20-as Király Kupa-döntő összefoglalója

LA LIGA: A 29. forduló és a 2019/20-as Király Kupa-döntő összefoglalója

A spanyol labdarúgás hétvégéje most is tele volt izgalommal és balhéval. A bajnoki címért és a kiesés ellen folyó csata is szorosabb lett. Mindezek mellett ezen a hétvégén pótolták a tavalyi szezon királyi kupájának a döntőjét az Athletic Bilbao és a Real Sociedad között, mivel a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani az eredeti időpontjáról.

Az idénre halasztott kupadöntő – Athletic Bilbao 0-1 Real Sociedad

A koronavírus okozta különös helyzet miatt 1 évvel kellett elhalasztani a Copa del Rey 2020-as döntőjét a két baszk csapat, az Athletic Bilbao és a Real Sociedad között. A mérkőzés papíron két izgalmas, szórakoztató csapat összecsapását tartogatta magában, ők viszont inkább egy gladiátorviadalhoz hasonló hozzáállásban léptek pályára. Mivel a kupagyőzelem volt a tét, mindkét gárda sokat tördelte a játékot, és nem igazán tudott helyzet kialakulni.

A második félidő elején a Sociedad volt az aki inkább átvette a kezdeményezést, és a csapat az 50. percben majdnem büntetőhöz jutott, Mikel Oyarzabal beadását Iñigo Martínez kézzel blokkolta, de ez még pont a 16-oson kívül történt, így csak szabadrúgáshoz jutottak a kék-fehérek. 10 perccel később ismét főszerepet játszott ez a két játékos. Mikel Merino tökéletes indítást adott a villámgyors szélsőnek, Portunak, akit a 16-oson belül Martínez felrúgott, így most már ténylegesen büntetőhöz jutottak a sociedadiak, amit Oyarzabal kegyetlenül gólra is váltott.

A 0-1-es eredmény nem változott, a Sociedad kivédekezte Álex Remiro kapus védéseivel a Bilbao támadásait és így a magasba emelhették a királyi kupát. Ennek ellenére az Athletic sem lehet szomorú, hisz 2 hét múlva szerepelnek az idei kupadöntőben, ahol viszont egy nehezebb ellenfelük lesz a Barcelona személyében. Mivel ezt a kupadöntőt egy bajnoki forduló közepén rendezték, a La Liga mérkőzésüket szerdára halasztották, ahol a Real Sociedad fogadja majd az Athleticet.

Fotó : RTVE – A képen Mikel Oyarzabal emeli magasba a királyi kupát

3 csapat 3 ponton belül a bajnoki címért – Real Madrid 2-0 Eibar / Sevilla 1-0 Atlético Madrid / Barcelona 1-0 Real Valladolid

A bajnoki aspiráns csapatok közül a Real Madrid játszott először a hétvégén. A királyi csapatnak egyetlen esélye maradt a bajnoki címre: minden mérkőzést megnyernek és várják hogy a többi csapat mit játszik. Ez be is jött, a Real simán győzött az Eibar ellen Marco Asensio vezérletével. A madridi csapat már a 3. percben vezethetett volna, de Benzema lövését Marko Dmitrovic védte, miután a francia csatár rávezette a labdát az Újpest volt kapusára. Asensio közben a kezébe vette az irányítást, lőtt szabadrúgásból kapufát, sarkazott egy lesgólt, majd végül a 41. percben szabályosan is betalált. A hatalmas esőben végül Vinícius Jr. beadása után Benzema ismét gólt fejelt, így 2-0-ás sikerrel várhatja a Liverpool elleni Bajnokok ligája negyeddöntőt a Real.

A vasárnapi program utolsó mérkőzése a forduló rangadója volt a Sevilla és az Atlético Madrid között. A mérkőzés elején Felipe szabálytalansága után büntetőhöz jutottak a hazaiak, ezt viszont a világ legjobb kapusa, Jan Oblak ki tudta védeni. A Sevilla viszont továbbra is nyomás alatt tartotta a vendégeket, ami a 70. percben beérett Marcos Acuña fejesével, de ehhez hozzátartozik, hogy a bíró az akció előtt nem vette észre Lucas Ocampos kezelését. A mérkőzés végén voltak helyzetei a matracosoknak, Ángel Correa közeli lövését viszont Bounou hárította, így ismét pontokat vesztett az Atlético. A Sevilla győzelmével megszilárdította a 4. helyét, és 8 pontos hátrányukkal még van egy hangyányi esélyük a bajnoki címre.

A Barcelona előtt így hétfő este ott volt az esély hogy 1 pontra csökkentsék a hátrányukat az Atlético Madriddal szemben. Nehéz mérkőzésen és kérdéses bírói döntésekkel (ugyanis Alba kezezése után nem kapott büntetőt a Valladolid) végül sikerült megszerezni a gránátvörös kékeknek a 3 pontot Ousmane Dembélé találatával. Így a bajnokságban jelenleg az Atlético vezet 66 ponttal, mögöttük áll a Barcelona 65, valamint a Real Madrid 63 ponttal.

Fotó: Marca – A képen a Barcelona gólöröme Dembélé gólja után

Harc az európai helyekért – Granada 0-3 Villarreal / Elche 1-1 Real Betis

A középmezőnyben az olló egyre jobban elkezdett nyílni, és így két csoportra szakadt a tabella közepe. Ebben nagy szerepet játszott a Villarreal 3-0-ás idegenbeli győzelme Dél-Spanyolországban.

A mérkőzés főszereplője Gerard Moreno volt, aki mesterhármast szerzett a Granada ellen, stabilan ő volt a legjobb játékos a pályán, még úgy is, hogy 2 gólt büntetőből szerzett a spanyol csatár. Ezzel Moreno a 2. helyen van 19 góllal a Pichichiért folytatott versenyben, 4 góllal Messi mögött. A Villarreal így csak rosszabb gólkülönbséggel a 6. (a Real Sociedad a kupadöntő miatt eggyel kevesebb meccset játszott) a biztos Európa-liga helyet érő 5. Real Betis mögött, akik a héten pontokat vesztettek, mert döntetleneztek idegenben az Elche ellen.

A Betis hiába szerezte meg a vezetést Borja Iglesias büntetőjéből, amit magabiztos végzett el, miután az ellene elkövetett szabálytalanság után nekiesett a kapufának. Ez viszont nem volt elég a zöld-fehér sevillai csapatnak, Pere Milla a 36. percben egyenlített és a mérkőzés 1-1-es döntetlennel végződött.

Fotó : Castellón Informacion – A képen Gerard Moreno gólöröme a Granada ellen

Menekülés a kiesés elől – Levante 0-2 Huesca / Osasuna 0-0 Getafe / Alavés 1-3 Celta Vigo

Ahogy egyre jobban közeledik a szezon vége, annál fontosabb a tabella alján lévő csapatoknak pontokat szerezniük, nehogy ők legyenek a vonal rossz oldalán. Ennek érdekében a legnagyobb lépést a már fentebb említett Elche és a péntek este játszó Huesca tette ezen a héten. Az aragóniai csapat Rafa Mir duplájával magabiztosan hozta el a 3 pontot a Levante stadionjából.

Az Osasuna jelenleg 7, a Getafe 6 ponttal van a kieső zóna felett, de bentmaradásuk közel sem biztos, épp ezért lett fontos a győzelem mindkét csapatnak. Viszont egyikük se tudta gólra váltani a helyzeteket, így a 0-0-ás végeredmény után semelyikük sem lehet nyugodt a tabellát illetően.

A fordulóból a legrosszabbul az Alavés jött ki, akiken az első 20 percben átgázolt a Celta Vigo, sorrendben Nolito, Iago Aspas és Santi Mina góljaival. A 54. percben Murillo szabalytalanságával emberelőnybe került az Alavés, de ezt nem tudták rendesen kihasználni, egyedül Lejeune tudott gólt szerezni a 86. percben. Ezzel a vereséggel az Alavés a tabella utolsó helyére került és 3 ponttal vannak lemaradva a biztos bennmaradást érő 17. helyezett Elche mögött.

A balhé  – Cádiz 2-1 Valencia

A középmezőny alján lévő két csapat mérkőzésén jó futballra lehetett számítani. A mérkőzés színvonalasan indult, Juan Cala fejesével megszerezte a Cádiz a vezetést, miután egy beadást követően megelőzte Gabriel Paulistát, amire Kevin Gameiro válaszolt, miután elgurította a labdát a Cádiz kapusa, Jeremias Ledesma mellett. Cala viszont más szempontból lett főszereplője az összecsapásnak, miután egy összeszólalkozás után rasszista megjegyzéssel illette a Valencia francia védőjét, Mouctar Diakhaby-t. Diakhaby ezen fel is háborodott és csapata tiltakozásként le is vonult a pályáról a 30. percben.

Fotó : La Vanguardia – A képen Diakhaby és csapattársai miközben elhagyják a Cádiz pályáját

A Marca élő online közvetítése szerint Diakhaby végül meggyőzte a csapattársakat arról, hogy folytassák a mérkőzést, míg a Movistar El Partidazo adásában azt mondták, hogy a bíró értesítette a Valenciát arról, hogy ha nem térnek vissza a pályára, elveszítik a meccset. Ez azért lehetséges, mert a bíró a saját fülével nem hallotta a rasszista megjegyzéseket, ezért erre hivatkozva nem is fújhatta le azt, így ezért jöttek vissza a Valencia játékosai. Diakhaby végül nem vállalta a további játékot, a helyére Hugo Guillamón érkezett a pályára. Az összecsapás végül 2-1-es Cádiz-győzelemmel végződött, miután a Cala helyére beállt Marcos Mauro gólt fejelt a 88. percben. A Valencia közösségi oldalán bejelentette, hogy kiállnak a játékosuk mellett és jelentették az esetet a spanyol labdarúgó szövetségnek is. David Cala továbbra is ártatlannak vallja magát.


Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Scroll to Top