„A feltételezés mindig tükör. Nem engem mutat, hanem azt, aki rám néz. Az pedig már az ő története, nem az enyém.”
Az önszeretetnek sok formája van. Egy ilyen fotó például nem feltétlenül csalogatás, bókvárás vagy magamutogatás. Lehet egyszerűen egy szép emlék arról, akivé váltunk életünk egy szakaszában, vagy egy bennünk munkáló, eddig ismeretlen energia, amit egy fénykép hirtelen láthatóvá tesz.
Elképzelhetetlen, hogy valaki azért fotóz és posztol, mert boldoggá teszi, amit viszontlát? Mert emlékezteti valamire, ami fontos? Mert egyetlen képben elfér az a bizonyosság, hogy jól van, teljesnek érzi magát, és levágott magáról nehéz bilincseket?
Hirdetés
Lehet, hogy a képei annak a felszabadulásnak a nyomai, amikor végre kiengedte a benne bujkáló gyermeket, nőt, férfit – a forrást. Vagy annak a jelei, hogy igyekszik ledönteni a régi sémákból épült falakat, és végre büszkeséget érez önmaga iránt.
Elképzelhetetlen, hogy a teste vagy mosolya megmutatása nem egy hiány tükrözése, hanem a saját történetének üzenete, ami másokat is kimozdíthat a saját mélypontjukról? Vagy hogy valaki egyszerűen csak szeret végre önmagára is azzal a szeretettel nézni, amivel eddig csak mások felé fordult?
A feltételezés mindig tükör. Nem engem mutat, hanem azt, aki rám néz. Az pedig már az ő története, nem az enyém.
Hiszem, hogy amikor valaki – legyen nő vagy férfi – lerázza magáról a szégyen és a megfelelés terhét, nemcsak önmagát szabadítja fel, hanem mások életébe is fényt tud hozni. És bár nőként írom ezt, tudom hogy a férfiakat is ugyanúgy préselik a társadalmi ítéletek. Foglalkozik a külsejével és még posztolgat is róla? Piperkőc! Izmos? Biztos fújja magát valamivel! Nem az? Akkor meg lusta! Kimutatja, amit érez? Gyenge! Jó apa, hűséges társ? Papucs! Félrenézett? Akkor meg rohadék! Nem nemzett gyereket? Nem is férfi!
A testünk, mosolyunk, választásaink nem a külvilág ítélőszékére valók. A történeteink sokkal mélyebbek annál, mintsem egyetlen fotóból ítéletet lehessen hozni.
Amikor képesek vagyunk meglátni a szépet önmagunkban, és hajlandóak vagyunk azt felvállalni a világ előtt is, az olyan, mint egy láncreakció: fényt gyújtunk vele másokban is.
Önmagunk szeretete és elfogadása nem önzés. Hanem maga a szabadság.
Hirdetés
Ölellek titeket szívem minden szeretetével és öleljétek meg ma saját magatokat is! Megérdemlitek! 
© 2025 Tóth Brigitta – Minden jog fenntartva.
A tartalom szerzői jogvédelem alatt áll, részben vagy egészben történő másolása, terjesztése, felhasználása kizárólag a szerző engedélyével és megjelölésével lehetséges.
