Egy hetet kaptak az üzletek és az önkormányzatok arra, hogy teljesítsék a spórolási intézkedéseket és este 10 után lekapcsolják a felesleges világításokat.
Akár 100 millió euróra is megbüntethetik Spanyolországban azt, aki nem tartja be az energiatakarékossági intézkedéseket. A miniszterek tanácsa hétfőn fogadta el az új előírásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a dél-európai ország teljesíteni tudja uniós vállalásait és 7 százalékkal mérsékelje gázfogyasztását.
Emiatt este 10 óra után kötelezően le kell kapcsolni a világítást egyebek mellett az üzletek kirakataiban és az üresen álló középületekben is. Az irodákat, reptereket, bevásárlóközpontokat, mozikat, színházakat és más épületeket, valamint a tömegközlekedési eszközöket tilos lesz 27 foknál hűvösebbre hűteni a nyár hátralévő részében, télen pedig nem fűthetik azokat 19 foknál melegebbre.
Azok a létesítmények, amelyek nem tartják be a szabályt, 60 ezertől 100 millió euróig terjedő bírsággal lesznek sújthatók a szabályszegés mértékétől függően. A kormány hét napot adott az érintetteknek arra, hogy teljesítsék az új szabályokat, amelyek 2023. november 1-jéig lesznek érvényben. A kórházak, a fodrászatok, az edzőtermek és az oktatási központok lesznek az egyetlenek, amelyek mentességet kapnak.
Madrid elnöke, Isabel Díaz Ayuso jelezte, hogy nem hajlandó részt venni az energiamegtakarításban, vagyis nem kapcsoltatja le sem a kirakatokat, sem az épületek világítását, mert az negatív hatással lehet a turizmusra és a fogyasztásra.
Forrás:
RTVE
Borítókép:
La moncloa