A dél-európai ország legnagyobb üzletláncai megkezdték az értékesítés szabályozását az ukrán-orosz háború miatt.
Az elmúlt napokban szélsőségesen megugrott a napraforgóolaj ára, emiatt az emberek elkezdték felvásárolni a teljes készletet attól tartva, hogy az ár tovább emelkedik, illetve termékhiány alakul ki.
A szupermarketek ezért úgy döntöttek, hogy csakúgy, mint a koronavírus-járvány kezdetén,
megszabják, hogy egy fő maximum hány darab árut vehet.
A szigorítást első körben a napraforgóolajra terjesztették ki, melyből mostantól
a legtöbb üzletben egy ember legfeljebb 5 litert vásárolhat.
Vannak azonban olyan boltok is, amelyek még szigorúbb korlátozásokat vezettek be és fejenként csak napi 2 liter olaj vásárlását engedélyezik.
A szupermarketek spanyol szövetsége nyugalomra próbálja inteni az embereket, mondván
„vannak alternatívák a terméket és a beszerzési lehetőségeket illetően is„.
Emellett hangsúlyozzák, hogy Spanyolország is vezető szerepet tölt be a növényi zsiradékok tekintetében.
Hozzátették azt is, hogy a spanyol élelmiszerláncok elegendő kapacitással rendelkeznek a piac ellátására.
Forrás:
20minutos.es
Borítókép:
EL DÍA











