Három gyermek került eddig kórházba, egyikük májtranszplantációra szorult.
Három gyermek betegedett meg Spanyolországban az ismeretlen eredetű hepatitis vírussal. Két és hét év közötti kiskorúakról van szó, akik Madridból, Aragóniából és Kasztília-La Manchából származnak és mindegyiküket egy madridi kórházba szállították. Egyikük állapota olyan súlyos volt, hogy májátültetésre szorult.
Hétfőn a spanyol egészségügyi minisztérium figyelmeztetést küldött az autonóm közösségeknek, miután az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatása szerint az Egyesült Királyságban több ilyen típusú megbetegedést is észleltek. Kórházaikban január óta 74 gyermeket láttak el, többségük két és öt év közötti és bár egyikük sem vesztette életét, hatan májtranszplantációra szorultak.
A gyerekek tünetei többnyire azonosak: megemelkedett szervezetükben a transzamináz-szint, ami a máj károsodására utal, ezt követte a bőr elsárgásodása, valamint az egyéb gyomor-és bélrendszeri tünetek.
Az akut hepatitis okát egyelőre nem sikerült kideríteni, a kiskorúak szervezetében a már ismert hepatitis vírusok egyikét sem tudták kimutatni. Amit biztosnak vélnek, hogy a koronavírus-vakcináknak nincs közük a megbetegedésekhez.
A spanyol egészségügy arra kérte az autonóm régiókat, hogy aktívan figyeljék és kutassák a gyerekek körében előforduló hasonló megbetegedésre utaló tüneteket.
Forrás:
RTVE
Borítókép:
20MINUTOS – OSCAR J. BARROSO