Ha ma íródott volna ez a bejegyzés, a címe pontosabban így hangzana: ‘Így indult az életem az álmomban’. Ezt a mély érzéseimről, gondolataimról és belső vívódásaimról szóló, lírai hangulatú belső monológot 2014 őszén írtam, amikor még épp csak felocsúdtunk az első spanyolországi évünk megpróbáltatásaiból – mert akadt belőlük bőven. Emiatt nem egyszer kérdőjeleztem meg a Spanyolország, a spanyol kultúra, az emberek és a hagyományok iránt érzett kötődésemet, amely tinikorom óta bennem élt. Azóta persze már egy teljesen más történet főszereplője vagyok ebben az országban, de szeretném megosztani veletek az akkori írásaimat. Adjon erőt és hitet annak, akinek épp erre van szüksége.
Változás.
Megrészegedett elmével hozott, sorsfordító, egyesek szerint ostoba döntés. Számodra viszont a legvágyottabb álom.
Hirdetés
Lelépsz a stabil talajról. Megérkezel egy hosszú utazásból.
Szabadság. Szüntelen keresés, halvány félelem, útvesztők tucatja.
Rövidesen újabb rizikós elhatározást engedsz útjára.
Próbatétel.
Forró leves, két nadrág, három zokni, sapka és sál: tél egy 10 fokos, fűtés nélküli lakásban.
Elkezded értékelni a természet melegségét. A padon ülsz. Arcodat hol a nap felé fordítod, hol az embereket bámulod. Alig érted és talán épp ezért csodálod őket. Mosolyogsz. Hiába vagy még kicsit kirekesztett az új otthonodban. Lelkes vagy. Alkotni akarsz.
Befektetés. Villámgyors pénzpusztítás. Karácsony család, karácsonyfa nélkül, szegényes ünnepi terítékkel.
Hirdetés
De még az álmodban vagy, egyenes gerinccel.
Gyakorlás.
Küszködsz a korlátaiddal és a tehetetlenséggel.
Háború az egóddal. Apró, mégis hatalmas sikerélmények. Ütős buktatók. Önmagad és véleményed cserbenhagyása. Szégyen. ’Sehova sem tartozás’ érzése.
Mégis nekivágsz a kikövezetlen útnak.
Kidolgozatlan tervek. Szakadó eső. Ronggyá ázott, szakadt csizma, könnyes szemek, kétségbeesés, fájdalmas kapálózás, összeomlás, kudarcérzés. Mély csalódottság. Részleges feladás.
Tartalék erő, újabb próba.
Az univerzum ellened dolgozik? – teszed fel a kérdést.
Egymást követő rossz döntések, annál is rosszabb végrehajtása. Elenyésző sikerélmény. Anyagi összeomlás. Döntéskényszer. Kitartás az álmod mellett. Görcs a gyomrodban, fojtogató sírás. Vacogás a félelemtől. (Pénzügyi) Számvetés. Újabb korlát földbe döngölése.
Anyagi csoda.
Az univerzum mégis érted dolgozik? Kételkedsz, de próbálkozol, mert TE mindig azt mondtad, hogy sosem adod fel. Az elvek meghajlítják a gerincet.
Segítségért kiabálsz, amit annyira utálsz. Egy pillanatra hátrafelé nézel, mert úgy érzed, nem tehetsz mást.
Kétely. Zűrzavar. Tiltakozás. Döntésképtelenség a döntési kényszerben. Újabb csábító csoda. Minden eddiginél nagyobb kockázat.
De emlékezteted magad: ott vagy, ahová álmodtad magad. Hát álmodd tovább a történetet.
Elfogadás. Bizalom. Hit.
Nem fordulsz vissza. Inkább távolodsz az utolsó centekkel a zsebedben, hogy még nehezebb legyen visszanézni a múltba. Hiszed a robbanást. Hiszed a csodát, a szépet.
Félezer km-rel még távolabb kerülsz a hátraarctól. De a cél előtt tíz perccel defektet kapsz. Forgalmat irányítasz egy sötét alagútban. A körülmények szürreálisak. Próbálsz mosolyt erőltetni az arcodra miközben tudod, hogy most veszíted el az utolsó anyagi kapaszkodókat.
Újabb megérkezés.
Egy ragyogó koszfészek. Egy segítő kéz. Viszonylagos nyugalom.
A pénz már sehol. Odaadtad egy koszfészekért. De legalább van fedél a fejed felett. Már csak lisztet, vizet, lencsét és akciós krumplit veszel a boltban. A hús és csoki ízét felejteni kezded.
Erőgyűjtés.
Alázattal tanulsz, hogy megmászd az emelkedőt. Mosolyogsz, de a szíved mélyén félsz. És még jobban félsz, ha arra gondolsz, hogy legyőzhet. És kicsit meg is teszi.
Összeomlasz. Minden összeesküdött ellened. Döntened kell, meg újra. De úgy érzed képtelen vagy rá.
Se ego, se lélek. Se gondolatok, se megérzések. Csak az üresség.
Megsajnálnak. Nem tudod, hogyan reagálj. Csak teszed, amit mondanak.
Kiábrándultság.
Negatív energia. Elkeseredettség. Kedvtelenség. Önpusztító hajlam.
Mégis kihasználod az adandó alkalmat. Dolgozni indulsz. De a múlt gúnyosan ismétli önmagát. Miért?? Hangzik a teljesen felesleges a kérdés.
Szakadó eső. Vizes csizma. Kétségbeesés. Kudarcérzés.
Mintha a tarkódon állnának és a sárba nyomnák az arcodat. Levegőért kapkodsz. Szétfeszít a belsőd. Egy pillanatra eltűnik a hited. Kiabálsz. Az arcod vöröslik a dühtől. Kérdéseket teszel fel és követelsz. Kételkedsz saját magadban és a döntéseid helyességében. Kételkedsz abban, amiben korábban hittél. Aztán megbánsz. Lázadsz, mert TE egy harcos vagy – a neveddel együtt égették beléd. Képtelen vagy elfogadni, hogy ez a valóság. Hogy errefelé tartottál mindvégig. Előkotrod tinikorod legszebb álomképeinek emlékét. Sírsz. Nagyon fáj. Semmi sem álomszerű abban, ami veled történik.
Kritika.
Kínoznak a külső hangok. Elbizonytalanítanak. De erősködsz, hogy márpedig folytatni akarod. A saját hangodból merítesz erőt. Megfeledkezel a pénzről. Elfelejted a lakásodban és a tányérodban nyüzsgő csótányokat. Nem érdekel, hogy egy koszfészekben élsz. Akarsz egy új esélyt.
Megkapod. Akár egy kos, úgy mész fejjel a falnak. Lázadsz. Tiltakozol. Le akarod rángatni a kezeket a torkodról. Élni akarsz. Valami álomszerűt építeni.
Adrenalin.
Mintha drogoztál volna. Kizárod a külső hangokat. Inkább énekelsz. Táncolsz. Kitombolsz.
Kioldozod a görcsöket. Nincs több vesztenivalód. A hiteden kívül úgyis mindenedet eladtad már. Csak te vagy, egy angyallal az oldaladon.
Intuíció. Remény.
Harminc euró maradt a pénztárcádban. A számládon semmi. Két nap múlva fizetned kell a csótánytanyáért, de nem érdekel. Legfeljebb hátat fordítasz és elmész. Már nem számít.
Felteszel mindent egy lapra. Nem érzed a holnapot. Talán nincs is holnap. Se holnapután. Csak a ma van. A pillanat, amiben épp benne vagy. A pillanat, amiben még megfordulhat a kocka.
Péntek van.
Az univerzum átölel. A mellkasodba szívod a februári tavasz édes illatát. Gyönyörködsz a fölötted ágaskodó fa apró rügyeiben. Habzsolja a bőröd a napsugarakat. Nem érzel semmit. Csak lebegsz a mostban. Elfogadod, hogy nem te irányítasz.
Vasárnap van.
Kipattantak a fán a rügyek. Minden rózsaszín lett.
Fáradt vagy. Mérhetetlenül. Alig állsz a lábadon, annyit dolgoztál. Minden porcikád remeg és fáj.
Potyognak a könnyeid. De most már az örömtől és a hálától. Köszönöd, amit kaptál.
Hiszel. Megdönthetetlenül hiszel tovább.
Úgy érzed, senki és semmi nem állhat többé az utadba. Tele van a pénztárcád. Fülig érő mosollyal fizetsz a csótányputriért.
Mert már tudod: nem fordulsz vissza.
Fel fogsz állni.
Küzdesz, amikor és ahol kell.
Mert tovább akarsz álmodni.
