Az egész család kiszabadulhat a karanténból jövő héten – jelentette be szombat esti sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. Pedro Sánchez hozzátette hogy a következő könnyítés bevezetése attól függ, hogyan alakul a fertőzöttek száma a következő héten. A gyerekekre vonatkozó kijárási tilalom már enyhült: mától mintegy 6 millió kicsi és fiatal mehet ki az utcára. A legtöbben izgatottan várták a reggelt.
A bejegyzés tartalma meghallgatható és megtekinthető itt:
Jövő hét szombattól mindenkit kiengedne sétálni a spanyol kormány. Pedro Sánchez miniszterelnök szombat este jelentette be: ha nem emelkedik drasztikusan az új fertőzöttek száma, akkor május 2-tól engedélyezik a kijárást mindenkinek, természetesen megszabott keretek között. Egy rövid egészségügyi séta, mint fogalmazott, “alapvető joga” minden állampolgárnak a hosszú bezártság után.
Fotó: El Periódico
A kormányfő szavai alapján jövő héttől már nem kellene magányosan kutyát sétáltatni vagy egyedül kivinni a gyerekeket, ugyanis akik egy háztartásban élnek, azok együtt is kimehetnének sétálni egy kis időre. Feloldanák a kültéren sportolni vágyók karanténját is: a futók, biciklizők is útnak indulhatnának szombattól, de kizárólag egyedül. Sánchez ismét hangsúlyozta, hogy óvatosan és lassan kell feloldani a korlátozásokat, hogy ne terjedjen el újra a járvány.
Magyarul feliratozva.
A kormányfő beszélt arról is, hogy az autonóm közösségek, sőt a provinciák illetve települések között is lehetnek majd eltérések a szükségállapot feloldásával kapcsolatban, azaz azok szabadulnak majd fel először, akiknél jobb a statisztika. Ugyanakkor hozzátette, hogy ettől függetlenül mindenkinek ugyanazokat az előírásokat és lépéseket kell majd követnie.
Vasárnaptól mintegy 6 millió kisgyerek mehet ki az utcára sétálni, játszani 6 hét karantént után. A játszótereket, parkokat egyelőre még nem használhatják, de a saját játékaikat kivihetik magukkal.
Fotó: Policia Nacional – Pilar de la Horadada/Facebook
Az El País megkérdezett néhány kicsit, hogy mi a legjobb illetve mi a legrosszabb élményük a karanténból. A salamancai Beatriz és Alba azt mondták, hogy a legjobban az fájt nekik, amikor anyukájuk megbetegedett, nagyon köhögött és csak addig láthatták, míg az ételt bevitték neki a szobába. A 6 éves Teo, aki Leónban lakik, úgy fogalmazott:
“Mintha 100 éve nem vettem volna elő a rolleremet.”
Magyarul feliratozva.
Vasárnapra is javult a statisztika: az elmúlt 24 órában 288-an vesztették életüket a koronavírus miatt Spanyolországban. Ez az elmúlt 37 napban regisztrált legalacsonyabb szám a mediterrán országban. Fernando Simón, a veszélyhelyzeti és riasztási koordinációs központ igazgatója vasárnap reggeli sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a járványnak abban a szakaszában, melybe az elmúlt napokban beléptünk, “már nem számít, mennyi az új fertőzöttek száma, ugyanis minden adott ahhoz, hogy kiszűrjék és elszigeteljék őket” az egészségesektől.