TothBrigitta.com / Blog.hu-s tartalom (archív) / Covid-19: 4 szakaszban, június végéig áll helyre az élet Spanyolországban

Covid-19: 4 szakaszban, június végéig áll helyre az élet Spanyolországban

Június végéig, 6-8 hét alatt, 4 fázisban térhet vissza a normál kerékvágásba Spanyolország. A miniszterek tanácsa kedd délután elfogadta a kormány tervezetét. Az első fázisban kinyithatnak a kereskedelmi tevékenységet végző kisebb üzletek, valamint a bárok teraszai. A másodikban a vendéglátóhelyek már a beltéri asztalokhoz is ültethetnek vendégeket, de a kapacitásuk felét sem használhatják majd. Pedro Sánchez elmondta azt is, hogy a kormány kérni fogja a szükségállapot újbóli meghosszabbítását, május 24-ig.


A bejegyzés tartalma meghallgatható és megtekinthető itt:

Négy fázisban térhet vissza a normál kerékvágásba Spanyolország – így döntött kedden a Miniszterek Tanácsa. Pedro Sánchez miniszterelnök 4 órás késéssel kezdte meg sajtótájékoztatóját, mivel az ülésen felvetődött néhány félreértés, hiba, melyet korrigálni kellett. 

Fotó: Ultima hora

A kormányfő bejelentette, hogy június végéig, 6-8 hét alatt, összesen 4 fázisban oldják fel a kijárási tilalom korlátozásait országszerte. A lazítások között minimum 2 hétnek el kell majd telnie, de nem határoznak meg konkrét időpontokat, azokról a statisztika függvényében döntenek. A tartományok között lesznek eltérések, a szigetek például a nulladik fázisból, melybe a gyerekek karanténjának feloldása is beletartozik, automatikusan átkerülnek az 1-es fázisba május 4-én. A döntést azzal indokolta, hogy Spanyolország ezen területein a fertőzöttek és az elhunytak száma sem indokolja a nulladik periódus fenntartását, ők gyorsabb ritmusban léphetnek ki a szükségállapotból.

Fotó: Ecoembes

Május 4-én az összes provincia hivatalosan is megkezdi majd a 0. fázist. Ebben, ha a számok továbbra is pozitívan alakulnak, ki lehet majd menni sétálni, sportolni, illetve elkezdhetnek edzeni a hivatásos sportolók is, de kizárólag egyénileg. Ez a lazítás már hétvégén életbe léphet. Hétfőtől kinyithatnak egyes üzletek, fodrászatok, de időpontokat kell majd adniuk a klienseknek, emellett dolgozhatnak az éttermek, akik elvitelre készítenek ételt.

Fotó: Diario de Sevilla

Az 1. szakaszban már tágabb lesz a mozgástér: provincián belül szabadon lehet majd utazni. Kinyithatnak más kereskedelmi tevékenységet végző, kisebb üzletek is, de a bevásárlóközpontoknak továbbra is zárva kell tartaniuk. Szintén az 1. szakaszban kezdhetnek el vendégeket fogadni a hotelek, turisztikai szálláshelyek, azonban az ottlévők nem használhatják a közösségi tereket, illetve el fogják különíteni a 65 év fölöttieket a többiektől, hogy ők továbbra is maximálisan védve legyenek a koronavírussal szemben.  Az istentiszteletek is folytatódhatnak majd, de korlátozott kapacitással. Újra működhetnek a vendéglátóhelyek is, azonban csak a teraszt nyithatják ki és mindössze az asztalok harmadához ültethetnek embert.

Fotó: El Independiente

A 2. szakaszban a bárok, éttermek már a beltéri asztalok harmadát is használhatják, tehát leültethetik a vendégeket kint és bent is, de kizárólag akkor, ha biztosítani tudják a megfelelő távolságot közöttük. Az iskolai tanév csak szeptemberben fog elkezdődni, de egyes iskolák kinyithatnak azoknak a gyerekeknek, akiknek felzárkóztatásra van szükségük, illetve a szülőknek, akiknek dolgozniuk kell; így ők be tudják majd vinni a 6 éven aluli gyerekeiket. Újra lehet majd menni moziba, színházba, de ezek a létesítmények is csak kapacitásuk harmadát működtethetik majd. Engedélyezik a koncerteket is, kültéren maximum 400 főig, viszont mindenkinek ülnie kell. A zártkörű helyeknek csak a harmadát tölthetik fel ugyanebben az esetben. 

Fotó: Pinterest

A 3. fázisban rugalmassá fogják tenni az általános mozgás szabályait, de a maszkok használata továbbra is ajánlott lesz. A vendéglátóhelyek, kereskedelmi egységek pedig ekkor már nagyobb kapacitással működhetnek. 

Pedro Sánchez bejelentette azt is hogy május 10-től újabb 15 napra fogja kérvényezni a szükségállapot meghosszabbítását, május 24-ig, illetve közölte, hogy június végéig egész biztosan nem lehet majd utazni a provinciák között, illetve a félsziget és a szigetek között sem. 

A gyerekek kijárási tilalmával kapcsolatban a miniszerelnök elmondta, hogy az Egészségügyi Minisztérium dolgozik egy úgynevezett “órarend” kialakításán, hogy ne fordulhasson elő újra az, ami vasárnap, a kijárás első napján, amikor is tömegek gyűltek össze a városok utcáin. Sánchez úgy fogalmazott: megérintették a fotók, ezzel együtt a felelőtlen szülői viselkedés, ezért hangsúlyozza, hogy ha a továbbiakban is szeretnék megtartani a minimális szabadságot, akkor tartsák be a kormány szabályait, melyeket nem “szeszélyből” hoznak, mint fogalmazott, hanem azért, hogy megvédjék mindenki egészségét. 

Fotó: La Vanguardia

Kedden ismét csökkent a Covid-19 miatt elhunytak száma: 301-en vesztették életüket az elmúlt 24 órában. 1.308 új fertőzöttet regisztráltak, ők azok, akik tüneteket is produkálnak. Azok, akiket pozitív eredménnyel, de tünetmentesen teszteltek, nincsenek benne az összesítésben. 


Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Scroll to Top