TothBrigitta.com / Blog.hu-s tartalom (archív) / Covid-19: Karantén nélkül mehetünk haza Magyarországra

Covid-19: Karantén nélkül mehetünk haza Magyarországra

Csütörtöktől szabadon utazhatunk haza Magyarországra – ezt a hírt Szíjjártó Péter külügyminiszter tette közzé Facebook oldalán. Spanyolországban eközben Quim Torra úgy döntött: feloldja a szükségállapotot Katalóniában. Egy napot töltöttek a 3-as fázisban, pénteken pedig már ki is lépnek az új normál kerékvágásba Kantábriával és Baszkfölddel együtt. Murcia bejelentette: nem korlátozza a strandjaira való belépést. Algecirasban pedig eközben lezártak egy hotelt, mert egy ember elhunyt, három pedig megfertőződött a Covid-19-el. 


Szabadon utazhatunk haza Magyarországra csütörtöktől. Szíjjártó Péter külügyminiszter Facebook oldalán posztolta szerda este a hírt. A parlament kedden szavazta meg a veszélyhelyzet megszüntetését, ennek köszönhetően június 18-ától a magyarok, valamint az unió többi országának állampolgárai most már karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Magyarország területére. A Magyarországról külföldre utazóknak azonban továbbra is résen kell lenniük, mert nem minden állam nyitotta meg a határait. Spanyolországba is csak június 21-től jöhetnek, a briteknél pedig még a 2 hetes karantén betartása is kötelező. 

 

Sietnek a katalánok: az egészségügyi miniszter szerdán engedélyezte Barcelona és Lleida belépését a 3-as karanténfeloldási szakaszba, majd Quim Torra bejelentette, hogy pénteken már ki is lépnek az új normál kerékvágásba. Ez azt jelenti, hogy Katalónia fővárosa és egyben Spanyolország második legfertőzöttebb területe egyetlen napot töltött el az utolsó fázisban. Torra közölte: így, hogy \”nála a gyeplő\”, ő határozza meg a szakaszokból való kilépés sebességét, majd állampolgárai óvatosságát kérte a szükségállapot feloldása után. Hozzátette: fenntartja az alapvető biztonsági intézkedéseket, köztük a maszkviselési kötelezettséget valamint az általános távolságtartási szabályt is. 

 

Fotó: El Periódico – A képen Quim Torra, katalán elnök

Baszkföld és Kantábria is kilép az új normál kerékvágásba pénteken. A két elnök ezzel együtt megállapodott abban, hogy megnyitják határaikat egymás előtt. Mindketten úgy fogalmaztak, hogy “a vírus még köztünk van, ezért fenn kell tartani az alapvető biztonsági intézkedéseket”, így ők sem törlik el a maszkviselésre és a távolságtartásra vonatkozó előírásokat. 

 

Fotó: El Independiente

Murcia bejelentette, hogy nem vezet be korlátozásokat a strandjain, mindössze annyit kér a fürdőzőktől, hogy tartsák a 2 méteres távolságot egymástól. Andalúzia hétfőn lép ki az új normál kerékvágásba. Az elnök, Juanma Moreno bejelentette, hogy a bárok és éttermek a belső terük 75 százalékát, a teraszaiknak pedig a 100 százalékát használhatják, továbbá az asztalok között 1,5 méter távolságot kell kialakítaniuk. A hotelek közösségi terei 50 százalékos kapacitással használhatók, a koncerteken pedig maximum 1500 ember vehet részt kizárólag ülve és megfelelő távolságban egymástól. 

 

Fotó: Ideal – A képen Juanma Moreno, Andalúzia elnöke

Lezártak egy algecirasi (Cádiz) hotelt a koronavírus miatt. Az egyik lakójuk, egy 78 éves férfi szerdán elhunyt és szervezetében kimutatták a Covid-19-et. Rajta kívül 3 másik vendég tesztje is pozitív lett. A halott férfi a szállodában élt, ahol a városi tanács szociális szolgálata helyezte el őt, ugyanis nem volt fedél a feje fölött. 

 

Fotó: Andalucia Informacion 

Több mint 4 ezer millió eurót különít el a kormány a turizmus fellendítésére – ezt Pedro Sánchez miniszterelnök jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján. A pénzügyi keretet arra fordítják egyebek között, hogy javítsák Spanyolország megítélését, hogy a külföldiek ismét biztonságos országként tekinthessenek rá. Ennek érdekében nagyobb hangsúlyt fektetnek a jövőben is a higiéniára. Emellett az ágazat versenyképességének javítását, a turisztikai foglalkoztatás támogatását, valamint a nemzeti turizmus előmozdítását is tervezi a kormány az összegből. 


Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Scroll to Top