TothBrigitta.com / Covid-info / Engedélyezték a spanyol covid-vakcina tesztjének utolsó fázisát

Engedélyezték a spanyol covid-vakcina tesztjének utolsó fázisát

A Spanyol Gyógyszerügynökség kedd reggel jóváhagyta az Ipra (Hipra) oltóanyag harmadik szakaszának kísérleteit.

Ennek értelmében a koronavírus elleni újabb ellenszert 20 kórházban tesztelik majd, köztük olasz és portugál intézményekbeni is. 
A kísérletben háromezer önkéntes vesz majd részt, mindannyian 16 éven felüliek.

Diana Morant, tudományos és innovációs miniszter hétfői interjújában kiemelte, hogy a vakcina az eddigi tesztek során

„nagyon kielégítő”

Hirdetés

eredményeket ért el, a

beoltottak kiváló immunválaszt adtak a koronavírus ellen, köztük az omikron variánssal szemben is„.

Közölte azt is, hogy a többi oltóanyaghoz képest az Ipra (Hipra) a tesztalanyok egyikénél sem okozott komoly mellékhatásokat. A vakcina 2022 második negyedévében kerülhet piacra, első körben 600 millió adagot gyártanának le belőle, de 2023-ban ez a szám akár meg is duplázódhat.

Forrás:
rtve.es
Borítókép:
RTVE

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top