Az Európai Unió összes országának eladná az Ipra (Hipra) nevű spanyol oltóanyagot az ország egészségügyi minisztere.
Carolina Darias már több mint egy hónapja próbálja elérni Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság vegye fel a spanyol Ipra (Hipra) vakcinát az unióban elfogadott koronavírus-elleni oltóanyagok katalógusába és segítse elő az értékesítését a tagországokban.
Darias célja, hogy a spanyol vakcinából minden uniós ország vásároljon és hogy az Ipra megkapja ugyanazokat a jogokat, mint a már ismert oltóanyagok, köztük a Pfizer és a Moderna.
Ha ez megtörténne, azzal garantálhatnák az ellenszert fejlesztő gironai laboratóriumnak a több millió adagos értékesítést. Darias egyebek mellett azzal érvel, hogy
az Ipra lesz az első, teljesen európai készítésű oltóanyag, mert Spanyolországban fejlesztették és várhatóan a gyártása is csak az unión belül zajlik majd, ezért szerinte kiemelt támogatásban kell részesíteni.

Másrészt emlékeztetett arra, hogy a spanyol cég kiküszöbölte az eddigi vakcinák hiányosságait és
képes védelmet nyújtani a koronavírus összes eddigi variánsa és a jövőben felmerülőkkel szemben is.
Az Ipra jelenleg a klinikai tesztek utolsó fázisában jár. Ha minden problémamentesen zajlik, akkor néhány hónap múlva megkapja a spanyol, majd pedig az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét.
Forrás:
20minutos.es
Borítókép:
LA SEXTA | EUROPA PRESS