Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint március 28-tól eltörlik a covid-fertőzöttekre vonatkozó hétnapos karantént abban az esetben, ha valaki tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkezik.
Ez azt jelenti, hogy ha valakit pozitív eredménnyel tesztelnek, de nincs súlyos állapotban,
már nem lesz kötelessége otthonában elszigetelődni,
ugyanakkor továbbra is ajánlják neki a maszkviselést, illetve hogy minimalizálja társadalmi kapcsolatait, különösen a legkiszolgáltatottabb – beteg vagy idős- személyekkel.
A döntés az új covidellenes stratégia része, mely már csak a 60 év feletti, illetve egyéb veszélyeztetett csoportokra, valamint a komoly tünetekkel rendelkezőkre fordít kiemelt figyelmet.
A spanyol kormány már hetekkel ezelőtt eltörölte azoknak az embereknek a karanténját, akik koronavírusos beteggel voltak szoros kapcsolatban függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva vagy sem.
Az új koronavírus-megfigyelő rendszer részeként a spanyol kormány megszünteti a lakosság általános tesztelését is és a diagnosztikai próbákat szintén csak a súlyos tüneteket produkálókra, az idősekre, egyéb betegségben szenvedőkre, egészségügyi dolgozókra, valamint a terhes és egyéb „veszélyeztetett” csoportba tartozó emberekre korlátozza.
Forrás:
rtve.es
Borítókép:
RTVE