Az egészségügyi minisztérium már tanulmányozza a 2020 óta érvényben lévő előírás visszavonását.
Az erről szóló javaslatot kedden a Közegészségügyi Bizottság, szerdán pedig a Régióközi Tanács vitatja majd meg Toledóban.
Ha sikerül konszenzusra jutni, akkor akár már a jövő hét elején le lehet majd venni a maszkokat beltéren is (néhány kivétellel).
A tervek szerint az eltörlésről szóló szabály április 13-tól lépne hatályba.
A maszkviselési kötelezettséget ezután csak olyan környezetben tartanák fenn, ahol veszélyeztetett csoportok is tartózkodnak, így például kórházakban, egészségügyi központokban, az idősotthonokban, illetve a tömegközlekedési eszközökön.
Egyre nagyobb a nyomás a központi kormányon ebben a témában, miután néhány autonóm régió hetek óta követeli a maszkszabály eltörlését.
Katalónia egészségügyi minisztere múlt csütörtökön már ultimátumot is adott a Sánchez-kormánynak. Josep Maria Argimon közölte:
vagy eltüntetik a maszkokat az iskolákból, vagy a katalán kormány távolítja el azokat.
A kormány egyébként a Ciudadanos nevű párttal együtt támogatja a beltéri maszkviselés eltörlését, az ellenzéki Néppárt (PP) azonban nemmel voksolt rá a legutóbbi kongresszusi ülésen.
Forrás:
ondacero.es
Borítókép:
UNSPLASH – KOBBY MENDEZ