José Manuel Albares szerdán érkezett az ukrán fővárosba, ahol azt mondta: a válság megoldása érdekében itt az ideje a diplomáciának.
Ezután ukrán kollégájának személyesen fejezte ki támogatását.
Közösen tartott sajtótájékoztatójukon úgy fogalmazott:
„azon a forgatókönyvön dolgozunk, hogy minden nézeteltérést párbeszéddel oldjunk meg.”
Arra a kérdésre, hogy Spanyolország tervez-e fegyvereket eladni Ukrajnának azt mondta:
„a diplomácia és a párbeszéd idejében vagyunk és úgy gondoljuk, minden feltétel adott ahhoz, hogy ezen az úton lehessen kezelni a válságot, ugyanakkor az elrettentés forgatókönyve is készen áll a bevetésre, ha szükséges„.
Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter a maga részéről köszönetet mondott Albaresnek látogatásáért és Spanyolország támogatásáért, majd kifejezte meggyőződését azzal kapcsolatban, hogy csak Európa egysége állíthatja meg az oroszok agresszióját.
Forrás:
rtve.es
Borítókép:
RTVE