A Zarzuela palotába összehívott találkozót VI. Fülöp vezeti, de a miniszterelnök, Pedro Sánchez is részt vesz rajta miután a rendkívüli helyzetre való tekintettel törölte délelőtti napirendjét.
Az ülésen elemezni fogják az orosz támadásokat és az azután kialakult helyzetet, de már közleményben jelezték, hogy
nem értenek egyet azzal, ami történik.
A spanyol kormány szerint
a lépés „teljesen indokolatlan volt és igazságtalan agressziót tükröz„, valamint kirívóan megsértette a „nemzetközi jogokat és kockára tette a globális biztonságot és stabilitást„.
Spanyolország egyúttal követeli “az ellenségeskedés azonnali leállítását még mielőtt az áldozatok száma megsokszorozódna”.
A kormányfő az értekezlet után sajtótájékoztatót tart a fejleményekről, ezután Brüsszelbe utazik, hogy részt vegyen az uniós vezetők találkozóján, melyen az orosz támadásra adott válaszlépéseket vitatják meg.
Sánchez a Twitteren már nyíltan elítélte Oroszország agresszióját.
Azt írta:
továbbra is „szoros kapcsolatot tart fenn az Európai Unióval és a NATO-val” a válaszlépések koordinálása kapcsán, majd hozzátette, hogy „mélyen elítéli az oroszok agresszióját Ukrajnával szemben és kormánya szolidaritást vállal az ukrán néppel és vezetőikkel.„
Forrás:
rtve.es
Borítókép:
RTVE | EFE