Így döntött kedden a spanyol kormány.
A miniszterek tanácsa egyrészt elfogadta az Európai Unió irányelvét, mely a háború elől menekülők átmeneti védelméről szól.
A kormány azonban úgy döntött, hogy ezt az új előírást kiterjeszti a már Spanyolországban tartózkodó ukránokra is, akiknek eddig nem sikerült megszerezniük a legális tartózkodáshoz szükséges iratokat.
Isabel Rodríguez kormányszóvivő azt mondta:
a rendkívüli helyzetre tekintettel „leegyszerűsítik a tartózkodási engedélyekhez kapcsolódó hivatalos eljárásokat”, melynek segítségével több ezer ukránnak fogják megadni nemcsak a letelepedési, hanem a munkavállalási engedélyt is.

Ez érinti azokat, akik most a háború elől menekülve érkeznek Spanyolországba, valamint az ő harmadik országból érkező hozzátartozóikat, továbbá azokat is, akik már február 24-e, vagyis az oroszok inváziója előtt a dél-európai ország valamelyik régiójában próbáltak új életet kezdeni, de még nem tudták legalizálni helyzetüket.
Forrás:
abc.es
Borítókép:
EL ESPAÑOL | EFE