Ezt jelentette be Margarita Robles védelmi miniszter.
A tárcavezető úgy fogalmazott:
„ma mindannyian Ukrajna vagyunk (…) az ukránok fájdalma a mi fájdalmunk is„, ezért ha a Zelenszki-kormánynak további támogatásra van szüksége, akkor a spanyol kormány megnyitja az utat még több fegyverszállítmány előtt.
Robles sajtótájékoztatóján beszámolt az orosz-ukrán háborúban történt eddigi eseményekről majd hozzátette, hogy mélyen elítéli Vlagyimir Putyin tetteit. Szerinte fontos, hogy a kormány a rendelkezésére álló eszközökkel támogassa az ukránok hősies védekezését és ha ez csak fegyverszállítmányokkal lehetséges, akkor Spanyolország megteszi a szükséges lépéseket.
Másfél hete a légierő négy gépe hagyta el a dél-európai országot, hogy különböző hadászati eszközöket, köztük töltényeket, gránátvetőket és géppuskákat vigyen az ukránoknak.
Robles kiemelte, hog
kizárólag „Oroszország felelős ezért a háborúért„ és minden egyes lépésével csak az „egész nemzetközi közösség egységéhez és szilárdságához” kerül közelebb.
Hangsúlyozta, hogy az EU és a NATO is megtett mindent azért, hogy a konfliktus diplomáciai úton legyen elrendezve, de Putyin minden ilyen lehetőséget figyelmen kívül hagyott.
Forrás:
abc.es
Borítókép:
ABC | EP