TothBrigitta.com / Spanyolországi hírek / Daganatos gyerekek érkeznek Ukrajnából Spanyolországba

Daganatos gyerekek érkeznek Ukrajnából Spanyolországba

 Első körben 30 kisgyereket és hozzátartozóikat szállítják Madridba pénteken.

Pedro Sánchez miniszterelnök bejelentette, hogy a védelmi minisztérium által bérelt repülővel

első körben 30 kisgyereket és hozzátartozóikat szállítják a dél-európai országba pénteken Krakkóból, majd madridi, kórházakba viszik tovább őket.

Hirdetés

Elmondta, hogy ezt a kezdeményezést az Állami Hematológiai és Onkológiai Társasággal közösen valósítják meg azzal a céllal, hogy “kiemelt figyelmet” fordítsanak a súlyos betegségekben szenvedő gyermekekre és garantálják kezelésüket a háborúban szenvedő hazájukon kívül is.

Az ukránok kedden kértek segítséget Spanyolországtól az érintett gyerekek ügyében, miután úgy látták, hogy az oroszok inváziója miatt már nem tudják garantálni védelmüket és kezelésüket. A kormányfő elmondta:

Nem a pénteki lesz az egyetlen járat. A következő napokban is elindítják a repülőt, hogy még több rákbeteg kisgyereket el tudjanak hozni a háborús térségből.

Őket majd barcelonai, valenciai, alicantei és sevillai kórházakban fogadják.

Forrás:
El Mundo
Borítókép:
El Periódico de España

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top