A „Celia” névre keresztelt vihar hatalmas mennyiségű homokot hozott a Szaharából.
Elképesztő mennyiségű sivatagi homokot hordott be a Celia névre keresztelt vihar Spanyolország területére. A dél-európai ország a meteorológiai jelenség miatt keddre a világ legszennyezettebb levegőjű államává vált.
A déli településeken kívül az olyan nagyvárosok is, mint Ávila, Salamanca, Segovia vagy Madrid arra ébredtek, hogy a részecskék koncentrációja közel 1000 mikrogramm/köbméterre emelkedett (µg/m3).
A WHO által egészségesnek ítélt napi átlag ennek töredéke, mindössze 45 µg/m3.
A félszigeten a keddi adatok magasabbak voltak, mint például Kínában vagy Indiában, ahol a szennyezett levegő szinte hétköznapinak tekinthető.
A “Celia” a Szaharából fújta be a történelmi mennyiségű agyaggal, hamuval, porral és homokkal teli vörös ködöt a spanyol égboltra. Az egyébként természetes, normál esetben egészségre nem ártalmas, “calima” néven ismert jelenség a következő napokban is megmarad, ráadásul az érkező csapadék hatására sáresővé alakul majd.
Meteorológusok szerint Németországba és az Egyesült Királyságba is eljuthat, de lényegesen kisebb koncentrációban.
Forrás:
ElPaís
Borítókép:
El Correo