TothBrigitta.com / Spanyolországi hírek / A katonai költségvetés növelését kezdeményezi a spanyol miniszterelnök

A katonai költségvetés növelését kezdeményezi a spanyol miniszterelnök

Pedro Sánchez kedden közölte: Spanyolországnak növelnie kell a védelmi kiadásokat, hogy elérje a NATO által kitűzött célt, vagyis a GDP 2 százalékát.

Úgy fogalmazott:

ez a kormány kötelezettségvállalása és a következő büdzsé elkészítésekor javaslatot tesznek erre a többi képviselőcsoport előtt.

Spanyolország jelenleg GDP-je 1,4 százalékát költi védelemre, Pedro Sánchez azt nem határozta meg, hogy melyik évben kívánja elérni a szövetség által előirányzott számokat.

Hirdetés

Védelmi kiadások tagországok szerint (2021-ben). „PIB” jelentése GDP . „Inversión necesaria” jelentése: szükséges hozzájárulás. | KÉP: 20MINUTOS, FORRÁS: NATO

A dél-európai ország kormánya emellett javaslatot tesz az EU-nak arra, hogy hajtson végre reformokat a védelmi ágazatban, mert szerintük az „nem lehet ennyire széttagolt”, mint jelenleg.
Úgy vélik, meg kell erősíteni az ipari és technológiai bázist ezen a téren, továbbá a közös kül- és biztonságpolitikát is.

Pedro Sánchez miniszterelnök. | FOTÓ: EL CONFIDENCIAL, EFE – Chema Moya

Sánchez szerint az Oroszországgal kapcsolatos jelenlegi helyzet

„nem film, hanem a valóság és ezt Európának tudomásul kell vennie és sokkal jobban kell védenie magát”.

Forrás:
cope.es
Borítókép:
RTVE

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top