Az egyik madridi étterem vezetője arról számolt be a sajtónak, hogy egyrészt negyedére csökkent a forgalma, másrészt pedig egyre többször zaklatják telefonon az orosz-ukrán háború miatt.
A vendéglátóhelyen először a hétvégi napokon vették észre a háború hatását, miután a korábbi 100 teríték helyett csak 30-at tudtak kipakolni, miközben a környező éttermek forgalma semmit sem változott.
A zaklató üzenetekben az
„erőszakkal fogunk fellépni ellened” és a „megfizetsz mindenért, amit Ukrajnában teszel„
mondatok szerepelnek leggyakrabban.
Több madridi orosz étteremtulajdonos is arról számol be, hogy a Google értékeléseik között is egyre sűrűbben jelennek meg fenyegető kommentek, melyek elsősorban arról szólnak, hogy nem hajlandók pénzt költeni egy olyan helyen, mely az oroszokhoz köthető, valamint többen arra utasítják őket, hogy menjenek haza Oroszországba.

Barcelonában is hasonlóak a tapasztalatok. Ottani vendéglátósok elmondták, hogy a háború kezdete óta folyamatosan csökken a foglalások száma és attól tartanak, hogy a Vlagyimir Putyin által kirobbantott háború és az emiatt kialakult oroszgyűlölet miatt csődbe fognak menni.
Vannak olyan éttermesek, akik a fenyegető üzeneteket úgy tudták csak leállítani, hogy háborúellenes táblákat helyeztek ki üzletük mellé, jelezve, hogy nem értenek egyet a vérontással.
Forrás:
20minutos.es, rtve.es
Borítókép:
20MINUTOS