TothBrigitta.com / Spanyolországi hírek / Spanyolország jelentősen csökkentette államháztartási hiányát

Spanyolország jelentősen csökkentette államháztartási hiányát

Az Országos Statisztikai Intézet csütörtökön közzétett adatai szerint a kormány a 2021-es évet 81,5 milliárd eurós hiánnyal zárta, mely a GDP 6,76 százalékának felel meg.

Ez jelentős javulást jelent az előző évhez képest, amikor a deficit még 36 milliárddal magasabb volt, ugyanakkor ez továbbra is elmarad a Brüsszellel szembeni kötelezettségvállalásoktól.

A koronavírus-járvány miatt a 2019-ben 2,8 százalékra csökkent deficit 2020-ban 11 százalékra ugrott, mely a legmagasabb volt az egész Európai Unióban.

Hirdetés

A dél-európai ország ezután a 2021-es évet 6,76 százalékkal zárta úgy, hogy a kormány ennél rosszabb adatokkal számolt és előzetesen 8,4 százalékra becsülte a deficitet.

María Jesús Montero adóügyi miniszter szerint

„ez történelmi javulást jelent„.

Úgy véli, hogy ez azért valósulhatott meg, mert a kormány a világjárvány miatt nem megszorításokat, hanem bevételvédelmi intézkedéseket vezetett be, melynek köszönhetően fennmaradt a gazdasági aktivitás. A hiány legnagyobb részét, közel 6 százalékot, a központi közigazgatás vállalta.

Forrás:
elcomercio.es
Borítókép:
PEXELS

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top