José Luis Escrivá szociális ügyekért felelős miniszter hétfői interjújában elmondta, hogy a már hivatalosan nyilvántartásba vett ukránok száma elérte a 75 ezer főt, ők már megkapták az ideiglenes védelmet is, mely magában foglalja a tartózkodási és a munkavállalási engedélyt.
Más forrásokból kiderül, hogy több tízezren rokonokhoz, családtagjaikhoz költöztek, vagy a családi befogadórendszerben találtak menedékre, így összlétszámuk már meghaladja a 100 ezer főt.
Escrivá hangsúlyozta, hogy továbbra is szeretettel várnak minden háborús menekültet, akinek segítségre van szüksége. Úgy fogalmazott:
„Arra törekszünk, hogy az ukránok társadalmi-munkaügyi integrációja a lehető leggyorsabb legyen„.
Hozzátette, hogy tapasztalataik szerint a menekültek „a magukkal hozott dráma mellett rendkívül aktívak és elkötelezettek a munkavégzés iránt„.
Az érkező ukránok magas száma miatt a spanyol kormány úgy döntött, hogy újabb befogadóközpontot nyit meg, ezúttal Málagában. A Costa del Sol fővárosában ezen a héten avatják fel a centrumot, mely már a negyedik lesz az országban a barcelonai, madridi és a valenciai után.
Forrás:
cope.es, larazon.es
Borítókép:
UNSPLASH -ROBERT PAUL JENSEN