A döntést a bucsai mészárlás után, illetve azelőtt hozták meg, hogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij szerdán beszédet tartott volna a spanyol kongresszus előtt.
A kiutasítottak listáján ugyanakkor egyelőre nem szerepel a madridi orosz nagykövet.
A spanyol külügyminiszter a döntést azzal indokolta, hogy rajta keresztül fenn akarják tartani a párbeszéd lehetőségét Moszkvával.
Az érintett 27 orosz diplomata ugyanakkor tájékoztatása szerint „fenyegetést jelent az ország biztonsági érdekeire” nézve.
José Manuel Albares nem tisztázta ugyanakkor, hogy kémkedéssel vádolják-e az érintetteket.
A bucsai tömeggyilkossággal kapcsolatban azt mondta:
„Mélyen felháborítanak bennünket azok az elviselhetetlen képek, amelyek az ukrán Bucsa városában, az orosz hadsereg kivonulása után lemészárolt civilekről készültek”.
Hozzátette: Spanyolország követeli a háborús bűnök azonnali kivizsgálását és a felelősök megbüntetését.
Eközben montázsnak titulálta a bucsai mészárlás képeit a madridi orosz nagykövet.
Jurij Korcsagin szerint a Kijev külvárosában készült felvételek „beállítottak” és csak az orosz hadsereg lejáratását célozzák. Egy független kivizsgálás megkezdését szorgalmazza annak érdekében, hogy kiderüljön, mi történt az orosz csapatok távozása után.
A Spanyolországban élő orosz közösséggel kapcsolatban pedig azzal vádolta a helyi bankokat, hogy azok nem nyújtanak szolgáltatásokat az orosz lakosságnak. A nagykövet arra kérte a spanyol hatóságokat és a kormányt, hogy tájékoztassák a pénzintézeteket arról, hogy nem avatkozhatnak be ilyen típusú lépésekkel a háborúba, ráadásul ez hatással lesz a spanyol gazdaságra is.
Emellett felszólította a kormányt arra is, hogy fékezze meg az orosz gyerekekkel szembeni iskolai agressziót, ugyanis az elmúlt hetekben több ilyen eset is a tudomására jutott.
Forrás:
elmundo.es, elconfidencial.com
Borítókép:
POOL MONCLOA – BORJA PUIG DE LA BELLACASA