Volodimir Zelenszkij a spanyol parlament előtt tartott beszédében azt kifogásolta, hogy információi szerint három spanyol vállalat, a Sercobe, a Porcelanosa és a Maxam még nem állította le tevékenységét Oroszországban.
Két cég azonnal reagált a hamis vádakra.
A kerámiaiparban érdekelt Porcelanosa közölte, hogy a konfliktus kezdete óta nem indítottak olyan értékesítési folyamatot, amely az orosz piacot célozná.
A tőkejavakkal foglalkozó Sercobe úgy fogalmazott:
„az ukrán elnök kiejelentése nyilvánvalóan téves információkon alapul, hiszen a Sercobe már 2014-ben, a Krím Oroszország általi annektálása után beszüntette oroszországi promóciós és képviseleti tevékenységét is„.
A robbanóanyag-gyártó Maxam esetében azonban kínos csend uralkodott több mint 24 órán keresztül. A spanyol kormány szólalt fel végül védelmükben és arról biztosították Zelenszkijt, hogy a cég nem folytat semmilyen eszmecserét műtrágyával foglalkozó orosz leányvállalatával.
Az ipari miniszter, Reyes Maroto emellett kiemelte: a spanyol cégek mind tiszteletben tartják az Oroszországgal szembeni szankciókat, sőt, a legtöbben még extra intézkedéseket is tettek, hogy gazdaságilag nehezítsék az oroszok helyzetét.
Forrás:
elpais.com, elmundo.es
Borítókép:
EL PERIÓDICO – JOSÉ LUIS ROCA