A legtöbb bűnelkövető idegengyűlöletből vagy homofóbia miatt támad.
Több mint 40 százalékkal nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma Spanyolországban. A belügyminisztérium legfrissebb statisztikájából kiderül, hogy tavaly 1.802 ilyen típusú bűntett történt az ország különböző régióiban, ami 41 százalékkal haladja meg az öt évvel ezelőtti adatokat.
Fernando Grande-Marlaska tárcavezető sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a számok súlyos bűnügyi jelenségre utalnak, különösen azért, mert 10 gyűlölet-bűncselekményből 8-at be se jelentenek a rendőrségen.
Beszámolója szerint a tavalyi bűnelkövetőket három csoportba lehet beosztani: a legtöbben – 678 esetben- rasszizmusból, idegengyűlöletből cselekedtek, második helyen a szexuális irányultság és nemi identitás miatt elkövetett bántalmazások állnak, melyekből tavaly 477 történt, a harmadik helyen pedig a diszkriminációból vagy ideológiai különbségen alapuló támadások állnak, 336 esettel.
A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy ez a probléma nemcsak Spanyolországot, hanem az Európai Unió legtöbb országát is érinti. Az ibériai államban szerdán elindult a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelemre irányuló II. cselekvési terv, mely 2024-ig lesz érvényben.
Összesen 86 konkrét intézkedést fogalmaztak meg benne, melynek része egyebek mellett, hogy speciális csoportokat hoznak létre a rendőrségen és a csendőrségen belül, akik pénzügyi támogatást kapnak azért, hogy munkájukkal csökkentsék az ilyen típusú bűncselekmények arányát.
Forrás:
RTVE
Borítókép:
POOL MONCLOA – FERNANDO CALVO