Pedro Sánchez miniszterelnök szerint a döntés a spanyolok ukrán nép iránti elkötelezettségét szimbolizálja.
Néhány napon belül újranyitják a kijevi spanyol nagykövetséget – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök hétfői tévéinterjújában. Elmondta, hogy a spanyolok elkötelezettek az ukrán nép iránt és ennek jeleként térnek vissza Kijevbe
Az ukrajnai háború kezdete óta a spanyol követség Lengyelországban működik. A diplomaták Ukrajnába való visszaküldését a Különleges Műveleti Csoport ügynökeivel közösen hajtják majd végre, akik szintén ott maradnak, hogy védelmet biztosítsanak az épületnek.
A kormányfő kifejtette álláspontját a háború és az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányok kapcsán is. Úgy fogalmazott: az egység a legfőbb elrettentő erő az orosz elnökkel szemben, ráadásul ez nemcsak Oroszország és Ukrajna, hanem Putyin és az Európai Unió országainak háborúja is.
Hozzátette: “ha nem tennénk semmit és hagynánk, hogy Putyin kiirtsa Ukrajnát, a gazdasági károk és költségek a jelenleginél is magasabbak lennének”. Ezzel kapcsolatban kifejtette azt is, hogy az unió számára a legfontosabb lépés az európai energiapiac mielőbbi megreformálása, hogy csökkenjen az orosz gázfüggőség.
Forrás:
20minutos.es
Borítókép:
Pixabay – Neelam279