Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter beszámolója szerint eddig 73 ezer háborús menekült kapta meg a papírt, mely lehetőséget biztosít nekik a legális tartózkodásra és a munkavállalásra.
A tárcavezető hozzátette, hogy becsléseik szerint a februárban kirobban háború óta az országba érkezett ukrán állampolgárok száma ennek körülbelül a duplájára tehető.
Kiemelte a spanyolok rendkívüli szolidaritását és segítségnyújtási hajlandóságát, valamint a menekültügyi tisztviselők és biztonsági erők munkáját, akik naponta foglalkoznak a több ezres nagyságrendű kérvények elbírálásával.
Újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az embercsempész-maffiák tagjaira is, akik Ukrajna határain rendszeresen vesznek fel nőket és gyerekeket, akiknek segítséget ígérnek, melynek rendszerint bűncselekmény a végkimenetele.
A spanyol hatóságok Marlaska szerint éllovasok az ilyen típusú bűnelkövetések felderítése terén.
2021-ben például 710 embercsempészettel kapcsolatos ügyben történt letartóztatás és több mint 400 esetben hajtottak végre rendőrségi akciót emberkereskedőkkel szemben.
Forrás:
cope.es
Borítókép:
POOL MONCLOA – FERNANDO CALVO