Már közel 600 ember kapott menedéket Spanyolországban egy védelmi program keretében.
Szíriai menekülteket fogad be Spanyolország. Összesen 201 ember, köztük 85 kiskorú érkezett pénteken a dél-európai országba Libanonból a migrációs minisztérium által indított nemzeti letelepítési program keretében.
A kormány célja az akcióval, hogy Szíriából illetve más, háborús konfliktusban vagy humanitárius krízishelyzetben lévő országból embereket mentsen ki. Az ENSZ egyik szervezetével együttműködve egyrészt új otthont, másrészt nemzetközi védelmet biztosítanak majd a kiszolgáltatott menekülteknek.
A múlt héten érkezett több mint kétszáz fő már rendelkezik menekültstátusszal és az ország különböző régióiban helyezték el őket befogadóközpontokban. Ezután tovább segítik a beilleszkedésüket mind gazdasági, mind szociális és egészségügyi területen. Velük együtt már 581 ember kapott menedéket Spanyolországban 2022-ben. Év végéig pedig még legalább ugyanennyien érkeznek majd, mivel a kormány 1.200 fő befogadását irányozta elő erre az évre.
Forrás:
Cope
Borítókép:
Unsplash – Julie Ricard