TothBrigitta.com / Spanyolországi hírek / Negyven százalékkal drágultak a gázpalackok Spanyolországban

Negyven százalékkal drágultak a gázpalackok Spanyolországban

Május 17-én ráadásul tovább emelik az árakat mintegy 4,94 százalékkal.

Negyven százalékkal ugrott meg egy év alatt a gáz ára Spanyolországban. A fogyasztóvédelmi szervezet tájékoztatása szerint ráadásul május 17-én tovább emelkedik a gázpalackok ára mintegy 4,94 százalékkal.

Hirdetés

Ezzel az új áremeléssel a legáltalánosabban használt 12,5 kilós butángázt már több mint 19,5 euróért (több mint 7.500 forint) lehet majd megvásárolni, amire még nem volt példa a dél-európai országban. A hivatalos tájékoztatás szerint az árak növelése a nyersanyagárak (6,13 százalék) és a fuvardíjak (9,83 százalék) meredek emelkedésének köszönhető, amihez hozzáadódik az euró dollárral szembeni leértékelődése (-3,61 százalék) is.

A butángáz ára év eleje óta eszkalálódik. Már márciusban is rekord drágán, átlagosan 18,63 euróért értékesítették, és most újabb egy euróval nyomták felfelé az árát, melyet Spanyolországban kéthavonta vizsgálnak felül és legfeljebb 5 százalékos arányban lehet módosítani azt le- és felfelé irányba is. Ha nem lenne a limit, most egy legalább 8 százalékos áremeléssel kellene számolniuk a háztartásoknak.

A fogyasztóvédelem kiemelte: a butánpalackért tavaly ilyenkor még 40 százalékkal kevesebbet, 13,9 eurót (körülbelül 5.400 forint) kellett fizetni. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a ritkábban használt propángáz is drágul, de mérsékeltebben. Jelenleg 16-17,5 euró között mozog az ára.

Forrás:
RTVE
Borítókép:
Pixabay – Makamuki0

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top