A fogyasztóvédelem szerint ideje lenne üzemanyagár-plafont bevezetni, mert a kormány 20 centes üzemanyagbónusza már semmit sem ér.
Átlépte a 800 forintot az üzemanyagok literenkénti átlagára Spanyolországban. Ezzel a két üzemanyagot történelmi áron lehet tankolni a dél-európai országban. A dízel átlagosan 2,03 euróba (körülbelül 803 forint), míg a 95-ös benzin már 2,11 euróba (nagyjából 834 forint) kerül és ezzel meghaladta az európai átlagot, sőt a benzin az eurózóna átlagát is túlszárnyalta. Utóbbi üzemanyagot múlt héten még 1,91-ért adták és már az is történelmi rekordot jelentett, hisz a spanyolok még soha életükben nem tankoltak ilyen drágán.
Az Európai Unió üzemanyagárakat tartalmazó közlönyében az áll, hogy június 7-e és 13-a között több mint 11 ezer spanyol benzinkúttól gyűjtötték be az árakat. A kormány 20 centes, áprilisban bevezetett, üzemanyagbónuszával együtt a többség nem adja olcsóbban a benzint és a gázolajat 1,803 eurónál (körülbelül 712 forint).
Az autósok és szakértők is úgy vélik, hogy a kormány kedvezménye már kevés, az értéke teljesen felhígult, így nem látja el azt a segítő funkciót, ami miatt bevezették. A spanyol fogyasztóvédelem szerint, mivel nem maradt más megoldás, a kormánynak be kellene vezetnie egy üzemanyagár-plafont.
Forrás:
RTVE
Borítókép:
Pixabay – ResoneTIC