Pedro Sánchez miniszterelnök koalíciós partnerei nem mentek bele a lépésbe, mégis elfogadták.
Egymilliárd eurós hitelkeretet hagyott jóvá a spanyol kormány katonai kiadásokra. A Pedro Sánchez vezette szocialistákkal együtt kormányzó szélsőbaloldali Unidas Podemos nemmel szavazott a lépésre. Yolanda Díaz második alelnök több tiszteletet kért a parnerektől, ugyanis szerinte a Sánchez-féle döntésről nem született közös nevező, enélkül kapott zöld jelzést. A Podemos már azt is jelezte, hogy nemmel voksolnak majd arra is, hogy két új amerikai rombolót szállítsanak a rotai katonai bázisra, melyről Joe Biden amerikai elnök és Pedro Sánchez miniszterelnök a NATO-csúcstalálkozó előtt állapodott meg.
Kormányközeli források azt közölték, hogy Sánchez felelősségteljesen és szolidaritással teljesíti azt, ami Európa biztonságát és védelmét szolgálja az Oroszországból érkező fenyegetésekkel szemben. A jóváhagyott 1 milliárd dollár egy készenléti alap, emiatt a parlamentnek nem kell azt jóváhagynia. A spanyol koalíciós kormányon belül most már sokadik alkalommal alakul ki feszültség. A Podemos felszólította a szocialistákat, hogy irányítsanak több forrást szociálpolitikai területekre ahelyett, hogy egy idegen hatalom kérésére egy vagyont költenek el fegyverekre. Pedro Sánchez miniszterelnök azonban ígéretet tett a NATO-nak arra, hogy még az évtized vége előtt megduplázza és ezzel a GDP 2 százalékra növeli védelmi beruházásait.
Forrás:
RTVE
Borítókép:
La moncloa