Pedro Sánchez miniszterelnök kedden jelentette be a parlament előtt az erről szóló döntést más, válságkezelő intézkedések kíséretében.
A kormányfő szerint elfogadhatatlan, hogy több mint 10 százalékos infláció mellett vannak olyan szektorok és cégek, akik extra profitra tesznek szert, ezért döntöttek úgy, hogy 2023-ban és 2024-ben megadóztatják a pénzintézeteket és az energiavállalatokat, melyből összesen végül 7 milliárd eurós bevételre számítanak.
Sánchez hangsúlyozta: a kormány legfőbb célja, hogy mindenáron megvédje a spanyolországi közép- és munkásosztályt, ehhez pedig arra van szükség, hogy azoktól szedjenek be pénzeket, akik a jelenlegi, nehéz gazdasági helyzeten is nyerészkednek.
Sánchez úgy fogalmazott:
megérti mindenki szenvedését, frusztrációját és haragját, teljes mértékben tisztában van a legtöbb ember napi nehézségeivel és azzal a rengeteg személyes és gazdasági áldozattal, amit a világjárvány és a háború miatt elveszenvednek.
Bejelentette, hogy tovább csökkentik az átlagemberek terheit, így megemelik 100 euróval a 16 éven felüliek ösztöndíját, valamint ingyenessé teszik egyebek mellett az elővárosi vonatbérleteket szeptember 1-jétől december 31-ig.
Forrás:
RTVE.ES
Borítókép:
POOL MONCLOA – BORJA PUIG DE LA BELLACASA