Santiago de Compostela lakói és önkormányzata is arra panaszkodik, hogy fiatalokból álló zarándokcsoportok úgy érkeznek a városba, mintha egy invázió résztvevői lennének.
Fiesztázó zarándokokból lett elege a spanyolországi Santiago de Compostela városának. Az El Camino, vagyis a Szent Jakab zarándokút a keresztények egyik legfontosabb célpontja Jeruzsálem és Róma után; évente százezrek sétálnak végig rajta. Az elcsendesedésről, áldozathozatalról, befelé fordulásról és lelki elmélyülésről szóló zarándoklat azonban idén radikálisan átalakult, melyből több városi szervezetnek és Santiago önkormányzatának is elege lett.
2022-ben az Európai Ifjúsági Zarándoklat nevű program keretében több ezer fiatalt lát vendégül a város, akiket mostanra plakátokon figyelmeztetnek arra, hogy tartsák tiszteletben a helyet és ne alakítsák „vidámparkká” az El Caminot.
Az érkező zajos, sokszor elvek nélküli látogatók ugyan pénzt hoznak a városnak és a tartománynak, de a szervezetek és a városvezetés szerint ez a fajta turisztikai modell nem fenntartható, így át kell gondolni azt.
Beszámolók szerint a fiatalokból álló csoportok úgy viselkednek, mintha az egész város az övék lenne, nem tartják tiszteletben az együttélés szabályait, sőt, úgy érkeznek a városba, mintha egy meghódíott földre léptek volna. Arra kérik őket, hogy tiszteljék a helyieket, valamint a zarándokút és Santiago örökségét, hogy a jövő generációi is élvezhessék azt.
Forrás:
Vozpopuli
Borítókép:
Unsplash – Max Kukurudziak