A Spanyol Nemzetközi Együttműködési Ügynökség volt partenerei és családtagjaik a védelmi minisztérium által bérelt repülővel érkeztek Iszlámábádból Madridba, ahol a külügyminiszter fogadta őket.
Leszállás után befogadóállomásokra szállították át őket, ahol a következő heteket töltik majd, míg elbírálják letelepedési és munkavállalási engedélyüket.
A mintegy 294 afgán állampolgár Spanyolországba szállítása egybeesik a tálibok hatalomra kerülése után indított mentőakció első évfordulójával.
José Manuel Albares külügyminiszter közölte, hogy az evakuálásuk “diszkrét, csendes munka eredménye”, mert nem akarták, hogy a tálibok tudomást szerezzenek arról, hogy Pakisztánban bujkálnak, mert megakadályozhatták volna az akciót.
A spanyol kormány velük együtt mintegy 3.000 embert hozott már el Afganisztánból.
Albares közölte, hogy a kimenekítő akciókat addig folytatják, amíg spanyol kollaboránsok tartózkodnak a térségben.
Forrás:
RTVE.ES
Borítókép:
POOL MONCLOA – FERNANDO CALVO (ARCHÍV)