Egy hét telt el az új rendelet érvénybe lépése óta, melynek értelmében este 10 után le kell kapcsolni a kirakatok világítását és korlátozni kell a klímahasználatot.
Teresa Ribera energiaügyi miniszter tájékoztatása szerint az új rendelet érvénybe lépése utáni első héten 3,7 százalékkal csökkent a villamosenergia-igény.
A dél-európai ország kormánya vállalta, hogy 7 százalékkal csökkenti a gázfogyasztást jövő tavaszig.
Ennek érdekében különböző takarékossági intézkedéseket vezettek be, melynek része a kirakatok és használaton kívüli középületek világításának este 10 óra utáni lekapcsolása, illetve a klímahasználat 27 fokra korlátozása.
Ribera szerint az első hét pozitív tapasztalatai egyértelműen mutatják az állampolgárok elkötelezettségét a spórolási intézkedések mellett. Az pedig külön okot ad az optimizmusra, hogy a közel 4 százalékos keresletcsökkenést az augusztusi hőhullámban sikerült elérni. Úgy véli, hogy a közigazgatási szervek, a cégek és a háztartások többsége is hajlandó betartani az előírásokat.
Az Európai Bizottság elnök, Ursula von der Leyen épp a spanyol adatok közzététele előtt beszélt arról, hogy olyan országok, mint például Spanyolország, Csehország vagy Olaszország „intelligens” intézkedéseket vezettek be az energiatakarékosság érdekében, például a légkondik korlátozását, ami véleménye „lenyűgöző eredményekkel szolgál”.
Forrás:
RTVE
Borítókép:
Pixabay – Pexels / 9143