A belügyminisztérium tájékoztatása szerint százan közülük már eleve különböző terrorista bűncselekmények miatt vannak bezárva, a többiek pedig ugyan más típusú bűntetteket követtek el, de a börtön falai között egyre szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a dzsihadista sejtekkel.
A börtönökben történő radikalizálódás Európa-szerte terjedni kezdett.
A terrorizmusért elítélt foglyok sokszor próbálnak maguk mellé állítani vagy kényszeríteni más fogvatartottakat arra, hogy csatlakozzanak valási ideológiájukhoz. Az esetek felderítése a büntetés-végrehajtási intézetek tisztségviselőinek szoros megfigyeléseinek és a megfenyegetett foglyok beszámolónak köszönhető.
Az állambiztonsági szervek 2021-ben több akciót hajtottak végre egyebek mellett Murcia, Córdoba és La Coruña börtöneiben
Melillában, Ceutában és a baszkföldi Pasajesben pedig olyan embereket vettek őrizetbe, akik korábban fogolyként radikalizálódtak és börtönből való távozásuk után emiatt tartották őket megfigyelés alatt.
A spanyol hatóságok különös figyelmet fordítanak a börtönfalakon belül történtekre azért, hogy elkerüljék az olyan típusú eseményeket, mint például Franciaországban, ahol dzsihadista foglyok már többször követtek el börtönőrök ellen agressziót, illetve összehangolt támadást.
Forrás:
VOZPOPULI.COM
Borítókép:
UNSPLASH – MATTHEW ANSLEY