Az édesanyjától akart így pénzt kicsikarni.
Küldött neki egy videót, amin úgy tűnt, összeverték, illetve arról beszélt, hogy csak 50 ezer eurós váltságdíjért cserébe engedik szabadon.
A nő megijedt és a videó megtekintése után azonnal felvette a bankból a pénzt, hogy kiszabadítsa a lányát.
A csendőrség tájékoztatása szerint végül öt embert tartóztattak le a történtek miatt, köztük a lány párjának családtagjait, akik részt vettek a zsarolásban.
Kiderült, hogy az asszonyt már legalább háromszor tévesztették meg hasonló módon és kicsaltak tőle 45 ezer eurót.
Eddig azonban csak leveleket küldtek neki, melyben a lánya életével zsarolták.
A rendőrök egy játékteremben kapták el a fiatal nőt, a társát és annak hozzátartozóit.
A házkutatás idején megtalálták azokat az eszközöket is, amivel az emberrablást szimulálták, köztük egy nagyméretű fegyvert, egy zsebkendőt, amivel a fiatal nő száját befogták, valamint egy üveg művért is.
Forrás:
RTVE.ES
Borítókép:
TWITTER – GUARDIA CIVIL