Pere Aragonés republikánus elnök szerdán bejelentette, hogy meneszti koalíciós partnere, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) legfőbb vezetőjét, Jordi Puignerot.
Döntését bizalomvesztéssel indokolta, ugyanis Puignero nem tájékoztatta őt arról, hogy a Junts a bizalmatlansági indítványhoz hasonló eljárást készül kezdeményezni ellene, mert úgy vélik, hogy Aragonés nem tartja be a kormányalakításnál tett három fontos ígéretét, mely Katalónia Spanyolországtól való elszakadása szempontjából kulcsfontosságú.
A Junts szerint a döntés „történelmi hiba” és Aragonés veszélybe sodorta vele a függetlenségi projekteket.
A katalán elnök hangsúlyozta:
az elbocsátás egy számára fájdalmas döntés, ugyanakkor ennek ellenére sem tartja szükségesnek Katalónia kormányának megerősítését.
Hozzátette, hogy szeretné, ha a Junts továbbra is a kormány tagja lenne, mivel az eddigi közös munka révén egyre jobban haladnak előre céljaik elérése érdekében.
Arra a kérdésre, miszerint bízik-e a koalíciós partner többi miniszterében azt válaszolta, hogy mindenképpen újra kell építeni a kapcsolatot, de bízik a kormánytagokban.
Forrás:
RTVE.ES
Borítókép:
PARLAMENT DE CATALUNYA – SERGIO RAMOS LADEVESA