A miniszterek tanácsa kedden hagyta jóvá mintegy 53 millió euró elosztását az autonóm régiók között, melyből a háborús menekülteket támogathatják.
Havi 400 eurós segélyt engedélyez az ukrán menekülteknek a spanyol kormány. A miniszterek tanácsa kedden hagyta jóvá mintegy 53 millió euró átutalását az autonóm közösségeknek, akik a pénzt a háború elől Spanyolországba menekült emberekre költhetik. A legmagasabb összeget Katalónia és Valencia kapja majd, ahová a legtöbb ember érkezett.
Az ibériai ország az ötödik Európában, amely a legtöbb ukrán menekültet fogadta be, mintegy 147 ezer főt. A folyósított pénzösszegből havi 400 eurós segélyt (körülbelül 170 ezer forintot), plusz kiskorúként 100 euró (körülbelül 42 ezer forint) extra támogatást kap majd minden bajbajutott, aki a befogadóközpontoktól függetlenül érkezett és nem rendelkezik gazdasági eszközökkel.
Ezen túlmenően a kormány új segélyeket engedélyezett az ukrán menekültek befogadásával foglalkozó négy fő szervezetnek, köztük a Vöröskeresztnek is, hogy erősítse a befogadórendszer kapacitását és reagáljon a nemzetközi védelmet vagy ideiglenes védelmet kérők számának növekedésére a háború miatt.
Isabel Rodriguez kormányszóvivő a döntés bejelentésével egy időben közölte: Spanyolország továbbra is teljes mértékben támogatja és lehetőséget biztosít mindazoknak, akik elmenekülnek az ukrajnai háború elől.
Forrás:
RTVE
Borítókép:
Unsplash – Elena Mozhvilo