A kormány az új kivilágítási projektek esetében kötelezővé teszi az energiahatékonyságot.
Jövő évtől már csak LED-izzókat lehet beletenni a spanyol települések utcai és közúti lámpáiba. Az energiatakarékosság és hatékonyság növelése érdekében a kormány elrendelte, hogy minden újonnan cserélt, illetve telepített lámpaoszlopba takarékosabb LED-izzókat tegyenek, cserébe nem írtak elő korlátozásokat a karácsonyi kivilágításra.
Az új törvényt január 1-jétől kell betartaniuk az önkormányzatoknak és a koncessziós társaságoknak. Teresa Ribera energiaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy az összes városi égő cseréjét nem teszik kötelezővé, de önkéntes alapon a polgármesterek bármikor dönthetnek a teljes rendszer megújítása mellett.
A települések kivilágítása évente mintegy 5200 gigawattórás fogyasztást jelent, ami az összes, országos villamosenergia-fogyasztás 2 százaléka. A tárcavezető szerint a kedden elfogadott új előírás bevezetésével az önkormányzatok 39-től 67 százalékig terjedő megtakarítást is elérhetnek az utcai és közúti áramfogyasztásban.
Forrás:
20Minutos
Borítókép:
Unsplash – Vivek Trivedi