TothBrigitta.com / Spanyolországi hírek / Csalnak az áfacsökkentéssel a spanyol szupermarketek

Csalnak az áfacsökkentéssel a spanyol szupermarketek

A fogyasztóvédelem 8 üzletláncot jelentett fel a versenybizottságnál, köztük a Dia-t és a Carrefour-t is.

Nem tartja be az áfacsökkentést a spanyol szupermarketek többsége. A dél-európai ország fogyasztóvédelmi szövetsége összesen 676 termék árának alakulását vizsgálta meg december 30-a és január 3-a között, majd végül 8 üzletláncot jelentett fel a versenybizottság előtt. 

Jelentésükben kiemelik, hogy többen nem vezették át az élelmiszerekbe az áfacsökkentési, illetve áfatörlési rendelkezést, sőt, több helyen még emelték is a kedvezménnyel érintett termékek árát. Ötvenként esetben az üzletek nem alkalmaztak az áfacsökkentéssel egyenértékű árvisszaszorítást, 34 termék ára megegyezik a decemberivel, hétnek pedig magasabb lett az ára mint amennyi a válságellenes intézkedéscsomag bejelentése előtt volt.  Feltártak olyan eseteket is, amikor a csökkentés mértéke kisebb volt, mint amennyit a törvény szerint alkalmazni kellett volna. 

Hirdetés

Pedro Sánchez miniszterelnök karácsony után jelentette be, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját 4-ről 0 százalékra csökkentik (tej, gyümölcsök, liszt, tojás, kenyér), a tészták és olajok áfáját pedig 10-ről 5-re mérséklik annak érdekében, hogy segítsék a háztartásokat. Az alelnök, Nadia Calviño hozzátette, hogy azokat az üzleteket, amelyek nem segítenek abban, hogy az előírások célja megvalósuljon, megbírságolják. 

A fogyasztóvédelem a legtöbb anomáliát a spanyol Dia üzletekben tárta fel, ott 9 kedvezményezett termék árát emelték meg, 14-ét pedig nem a megfelelő mértékben csökkentették. A szintén spanyol Mercadona volt az egyetlen olyan szupermarket-hálózat, amely nem követett el szabálysértést.

Fotó: Unsplash – nrd

Forrás: https://www.antena3.com/noticias/economia/lista-alimentos-que-rebajado-iva-algunos-suben-precio_2023010563b6bbc4a040f60001957923.html

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top