A hétfő hajnali földrengést végül 7,8-as erősségűre értékelték. Az elhunytak száma már meghaladja az 5.000 főt, miután a lakóházak pár másodperc leforgása alatt kártyavárként dőltek össze.
Két spanyol hajó és két repülőgép indult útnak hétfőn, hogy segítsen a törökországi földrengés utáni mentési munkálatokban. Margarita Robles védelmi miniszter arról számolt be, hogy a spanyol haditengerészet hajói a törökországi Adana városa mellett fognak kikötni, ahol a spanyol katonai bázis található. Mintegy 500 tengerészgyalogos és rengeteg olyan eszköz utazik rajta, amely nagy segítséget jelent a katasztrófa utáni mentésben és helyreállításban.
Ami a két útnak indult spanyol gépet illeti, a védelmi tárca vezetője közölte, hogy az egyik a Katonai Sürgősségi Egységről (UME) a Morón Bázisról, a másik pedig Torrejón de Ardozból indult el és a célba érés után azonnal munkába is állnak, szintén Adana városában.
Robles a spanyol szakemberek “erkölcsét, erejét és elkötelezettségét” dicsérte, szerinte mindenki, aki a térségbe indult segíteni, rendkívül felkészült ember.
A hétfő reggeli, végül 7,8-as erősségűnek értékelt török-szíriai földmozgás épületek tucatjait döntötte romba néhány másodperc leforgása alatt.
A mentők már 5.000 holttestet emeltek ki a romok közül, ugyanakkor 8.000 túlélőt is találtak és mintegy 20.000 sérültet láttak el.
Fotó: Twitter/@@updatecharts
Forrás: 20Minutos