Asztúria elnöke szerint ökoterroristák miatt gyulladtak fel az erdők a régió nyugati részén.
Több mint 70 erdőtűzzel kell megküzdeniük a tűzoltóknak az észak-spanyolországi Asztúriában (ez a szám pénteken még meghaladta a 100-at). Kettő kivételével – Parres és Belmonte de Miranda – szombat kora délutánra mindegyiket sikerült ellenőrzés alá vonni és stabilizálni. Az Asztúriai Hercegség Sürgősségi Szolgálatának vezetője, Óscar Rodríguez a regionális elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a természeti katasztrófák elsősorban a közösség nyugati részét érintik és 400 ember evakuálását vonták maguk után.
Elmondása szerint összesen 71 tűzesetről tudnak, ezek közül ugyan még mindegyik aktív, de kettő kivételével mindet sikerült kontroll alá vonni, amiben az esőnek is nagy szerepe volt. A leégett terület nagyságát körülbelül 11 ezer hektárra becsülte, de a pontos felmérés még hátra van. Adrián Barbón regionális elnök hozzátette, hogy egyértelműen szándékos természetkárosítás történik Asztúriában, és a támadásokat véleménye szerint ökoterroristák hajtják végre különböző módszerekkel.
A szomszédos Kantábriában is több erdőtűzzel kellett megküzdeniük a tűzoltóknak az elmúlt napokban. Guillermo Blanco regionális környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy a reményei szerint folytatódó, kedvező időjárási viszonyoknak és a szakemberek erőfeszítéseinek hála már csak „két forró pont” maradt Kantábria területén a 24 óra leforgása alatt felgyulladt 34-ből. Az északnyugat-spanyolországi Galícia sem maradt ki az erdőtűz-hullámból. Kedd és péntek között megállás nélkül oltották a lángokat.
A Castellón és Teruel között múlt hét csütörtökön gyulladt erdőtüzet péntek délután eloltottnak nyilvánították, de szombat délelőtt ismét mozgósítani kellett néhány egységet, miután újra fellobbantak a lángok. Ott 4700 hektár terület égett porig, köztük természetvédelmi zónák is.
Forrás: RTVE, ABC
Fotó: Pixabay – Ylvers