Egy lélek sem lakja a Granadilla (Cáceres) nevű falut, melyet a muszlimok alapítottak a 9. században. Francisco Franco diktátor idején azonban erőszakkal kiürítették egy téves feltevés miatt.
Spanyolországban egyáltalán nem számítanak különlegességnek az elhagyatott falvak. Több mint 3.000 olyan pici település van, ahol egy lélek sem él, mert idős lakói elhunytak, a fiatalok pedig már régóta városi környezetben próbálnak szerencsét. Ennél is több olyan falu van az országban, mely az elnéptelenedés küszöbén áll.
Viszont kizárólag egy olyan községe van Spanyolországnak, amelynek évtizedek óta 0 lakója van, egy tévedésnek köszönhetően.
Granadilla, Cáceres szellemvárosa
Granadillát a muszlimok alapították a 9. században. Az 1800-as években több mint 700 fő élt ott és népessége stabilnak volt mondható egészen az 1960-as évekig, amikor is az állam kisajátította magának és minden lakóját evakuálta. Az épületek, a település köré épített városfal máig tökéletes állapotban van, mégsem lakik ott senki sem. Spanyolország legszebb lakatlan falujaként tartják számon.
Granadilla kiürítésének és üresen maradásának oka a Franco-korabeli gátépítési projektek voltak. Területén elhatározták, hogy kialakítják a Gabriel és Galán tározót. A hatóságok azonban közölték, hogy Granadilla olyan területen van, amelyet a munkálatok elárasztanak, ezért árvízi zónává nyilvánították és lakóit erőszakkal űzték ki onnan.
Végül a települést sosem öntötte el a víz, még a tározók megteltével sem, csak a körülötte lévő területet, ami így egyfajta félsziget-hangulatot kölcsönöz neki. Lakói ennek ellenére soha többé nem tértek vissza.
1980-ban Granadillát történelmi-művészeti helyszínné nyilvánították, négy évvel később, 1984-ben pedig bekerült az elhagyott városok helyreállítási programjába. Jelenleg egyfajta ingyenes szabadtéri múzeumként működik.
Fotó: Envato
Forrás: Vozpopuli, Visita Granadilla, Wikipedia