Hamarosan nagysebességű vonattal is el lehet jutni az észak-spanyolországi Asztúriába.
A „Variante Pajares” 19 év munka és mintegy 4000 millió eurós beurházás után össze fogja kötni Asztúriát és Leónt, ennek köszönhetően pedig a két régió között megvalósulhat a nagysebességű vonatközlekedés. Az első szerelvény november 30-án áll forgalomba – jelentette be Raquel Sánchez közlekedési miniszter.
Az infrastruktúra, amelynek 80%-a alagutakon halad keresztül és amelyek közül az egyik 25 kilométer hosszú, a legösszetettebb vasúti munkának számít Spanyolországban.
A szakasz átadása egyben azt is jelenti, hogy már idéntől radikálisan, 1 óra 15 perccel lecsökken a közlekedési idő Madrid és Asztúria között, hisz onnantól kezdve már nem kell buszra átszállni azoknak, akik a fővárosból szeretnének eljutni az asztúriai fővárosba, Oviedoba.
A Madrid-Oviedo vonalon egyelőre marad a napi öt járat mindkét irányban, de ezt a nagysebességű vonal kialakítása miatt meg akarják majd duplázni. Az asztúriai kormány becslése szerint ugyanis a könnyebb és gyorsabb (a szerelvények 300 km/h-s sebességet is elérnek) közlekedésnek köszönhetően az utasok száma a mostani évi 230 ezerről akár 600 ezerre is nőhet.
Borítókép: RENFE
Forrás: RTVE