TothBrigitta.com / Sport / Sport: Három magyar klubcsapat is megélte az augusztust az európai selejtezőkben

Sport: Három magyar klubcsapat is megélte az augusztust az európai selejtezőkben

A Bajnokok Ligájában induló Ferencváros mellett a háromból két csapat is továbbjutott a saját sorozatuk harmadik selejtezőkörébe, ezzel megélve az eddig gyakran elérhetetlennek tűnő kupaaugusztust.

 A következőkben röviden összefoglaljuk a négy magyar párharc kimenetelét.

Miután a Ferencvárosnak sikerült megvernie a rivális Slovan Bratislavat, szerda este bebiztosította idénre is nemzetiközi kupaindulását. Jelenleg minimum a konferencia-ligában indulhat el a zöld-fehér együttes. A Fradi következő ellenfele az azeri Qarabag lesz, akiknek a Zürichet sikerült fordulatos mérkőzésen legyőznie.

Hirdetés

A konferencia-ligában két sikeres párharc született a háromból. A Kisvárda miután meglepetésre Kazahstánban sikerült legyőznie a tavalyi csoportkörös Kairat Almaty csapatát, hazai pályán is 1-0-ra tudott győzni. A várdaiak találatát Jasmin Mesanovic szerezte a 39. percben. A Kisvárda így megszerezte első európai szereplésének évében az első győzelmét is, a következő körben a norvég Molde csapata vár rájuk.

A Kisvárdával egy időben játszott Azerbajdzsánban a MOL Fehérvár együttese. A Vidi együttese nem igazán erőltette meg magát, a fő céljuk az első mérkőzésen megszerzett háromgólos előny megtartása volt. Ez sikerült is, ugyanis a fehérváriak 2-1-re kaptak ki, ennek az egyetlen hátránya hogy kevesebb koefficiens pont jár a vereségért. A Fehérvár a következő körben pedig a Petrocub ellen fog megküzdeni, miután a moldávok fordítani tudtak az Albán Laci ellen.

A Puskás Akadémia csapatának azonban túl nagy feladat volt a portugál Vitória SC, és hazai pályán nem tudták megfordítani a 3-0-ás hátrányukat. A felcsútiaknak hiába volt több helyzetük, még a gólszerzés sem sikerült, így ők lettek az egyetlen magyar bajnokságból kvalifikált csapat aki nem élte túl a bemutatkozó körét.

Borítókép:
PIXABAY – VOLTAMAX

Címkék:

Több Spanyolországgal kapcsolatos cikket olvasnál? Kattints az alábbi gombra és a Patreon oldalon már egy kávé egyszeri áráért hozzáférhetsz nem csak írott tartalmaimhoz. Ezzel egyben segíted is egyszemélyes munkámat.

(ha segítségedre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot IDE KATTINTVA)

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!

Sokat segíthetsz egy megosztással is:

Hasznos illetve érdekes volt amit olvastál? Már egy kávé egyszeri árával támogathatod a TothBrigitta.com és egyéb felületeink működését!
Csak kattints a PayPal vagy a Patreon gombra.

Scroll to Top