Magasról tesznek a turisták a rendkívüli állapotra Spanyolországban. Sétálgatnak az utcákon, átmásznak a rendőrségi szalagok alatt, hogy kimehessenek a partra és vidáman sörözgetnek a bárok kint felejtett asztalainál. Mindeközben már 8 ezer fertőzöttről beszél az Egészségügyi Minisztérium.
Tegnap délután kutyát (több kutyánk van) sétáltattunk a férjemmel. Egy 150 fős urbanizációban lakunk és bár pozitív a tapasztalat a kijárási tilalmat illetően, mégis még itt is bolyonganak emberek az utcákon, elsősorban turisták. A sós tavak mellett sétáltunk a földúton, mert arrafelé általában nem jár senki, tegnap mégis belebotlottunk két idős házaspárba. A férjem kérdezte tőlük, hogy tudnak-e a rendkívüli állapotról és arról, hogy bünteti a rendőrség a céltalan sétákat. Az egyik pár (hollandok) azt válaszolta, hogy tudnak a járványról, de azt nem, hogy büntetnek a rendőrök, ha valaki indokolatlanul házon kívül van. Szimpatikusan kezelték a hallottakat, visszafordultak és hazamentek. A másik páros már nem volt ennyire barátságos, ők spanyolok voltak. A férjem kedvesen elmondta nekik ugyanazt, majd kinevették, legyintettek egyet és mentek tovább az útjukra. Ismerőseink Jáveában (Alicante) hasonlót tapasztaltak. Ők is közölték az utcán tébláboló néhány turistával kutyasétáltatás közben, hogy kijárási tilalom van. Válaszul felháborodtak és tovább sétáltak. (Megjegyzés a negatív kommentekhez: nem a kioktatás a cél azzal, hogy szólunk a turistáknak, hanem tájékoztatás. Mint írtam, \”a férjem kedvesen elmondta nekik\”, hogy mi a helyzet, nem kioktatta őket. Sokan ugyanis egyáltalán nem tudják, hogy kijárási tilalom van, azt meg pláne, hogy többezer euróba kerülhet, hogy kint vannak az utcán,)
Ma reggel, szintén a négylábúinkat vitte ki a férjem és összefutott egy kutyás ismerőssel. Eddig minden reggel kezet fogtak egymással, most azonban három lépés távolságból, megkötött ebek mellett állva váltottak néhány szót. A férfi mesélte, hogy tegnap a mi városunk központjában is balhéztak a nyaralók a rendőrökkel. A bárok nem nyithatnak ki szombat reggel óta, azonban többen kint hagyták az utcán az asztalaikat, székeket. Néhány turista otthonról vitt sörökkel leült az egyik bár asztalához és vígan cseverészett, élvezték a vasárnapi napsütést és hogy övék a szellemváros. A rendőrök megkérték őket, hogy szedjék a cuccaikat és menjenek vissza az otthonukba. Hogy mi volt a reakció? “Mi itt nyaralunk, hagyjanak minket békén. Nem azért jöttünk, hogy bezárjuk magunkat a lakásba.”
Mindenhol szünet nélkül köröznek a hangosbemondóval felszerelt járművek és küldik haza az utcán mászkáló embereket.
Nem csak a turisták hágják át a szabályokat. Nem tudjuk pontosan, hogy bizonyos vállalatok, intézmények öntörvényűen nyitnak-e ki, vagy pedig a kormány félmegoldásai miatt dolgoznak tovább, de az biztos, hogy ma reggel menetrend szerint érkeztek meg az építőmunkások a lakónegyedünkbe, hogy folytassák a nyaralók építését, de nyitva van az autók műszakiztatását végző állomás és máig még a fodrászok is békésen dolgozhattak Madridban is, ami a járvány központja.
Az élelmiszerüzletek mától rövidebb nyitva tartással (21:00 illetve 21:30 helyett általában 20 órakor zárnak) és szigorú szabályok mellett engedik be üzleteikbe a vásárlókat.
Az egyik Facebook csoportban arról írnak, hogy ma reggel az orihuelai (Alicante) Lidl-ben mindenki fegyelmezetten állt a sorban. A bejáratnál várakozók eldobható kesztyűket kapnak, odabent nincs tömeg, mindenki csendesen, fegyelmezetten vásárol, riasztó jelzi, hogy ideje a kasszához menni, hogy más is bejusson a boltba. A pénztáros arra utasít mindenkit, hogy tartson 1 méteres távolságot az előtte lévőtől.
Forrás: Külföldi magyarok helyzetjelentései/Facebook csoport
A posta is lefaragott a hivatalnokok munkaidejéből: mától 3 órájuk van az embereknek arra, hogy csomagot vagy levelet küldjenek illetve vegyenek át. A futárszolgálatok dolgozhatnak, de módosították a csomagok átadásának rendjét. Ha nem szükséges, akkor nem találkozik egymással a futár és a címzett. A Correos Express munkatársai például a legtöbb esetben csak leteszik a csomagot az ajtóba, kapuba, becsengetnek és mennek is tovább. Ha viszont a küldemény átvételét alá kell írni, abban az esetben mostantól megelégszenek a személyi igazolványok felmutatásával, illetve eldobható kesztyűt is adnak, hogy ne kelljen csupasz kézzel a csomagokhoz nyúlni.
Con el fin de evitar la propagación del virus Covid19 y mantener la seguridad de nuestros clientes y repartidores hemos establecido una modificación en nuestra operativa de entregas. #EntregasSeguras #EsteVirusLoParamosUnidos #CuarentenaCoronavirus pic.twitter.com/9KH1ygFq3U
— Correos Express (@CorreosExpress) March 16, 2020
A legfrissebb összesítés szerint már 8 ezer koronavírusos beteg van Spanyolországban és 293-an haltak bele a fertőzésbe. A legtöbb ember még mindig Madridban kerül kórházba, őket követi Katalónia (903 fő) és Baszkföld (630 fő).
Én sem hagynám bukni a pénzem… én nagy árat fizetnék (=a nyaralásom) társadalmileg észrevehetetlen előnyért (nem 21313123 hanem csak 21310000 fertőzött mondjuk).
Sajnálom, ez van. Adjanak kárpótlást (1500eurós napidij, fájdalomdij, stb, uszkve nap x fő x 2000euró), és hajlandó vagyok megszakitani a nyaralást. Ez az ára.
Szamomra nagyon szimpatikus, ahogy a kinai rendorok bantak az ilyen kocsogokkel mint 232323 (veres) az Eszak-Koreai megoldas (tarkonloves) mar egy kicsit soknak erzem, de vegulis az is jogos.
232323: Buta vagy.
erdekes hogy kutya nelkul nem lehet setafikalni a sos tavaknal ahol senki se jar, barmi lgyen is az, de kutyaval akar csaladostul is.
Ezek az aljas turisták! Nem képesek felfogni, hogy a kijárási tilalmat csak a helyiek szeghetik meg kutyasétáltatással, vagy a sós tavak melletti földúton sétával.
@232323: te pont az a díszfasz vagy, aki mindig minden körülmények között elbassza a fogolydilemma közösségi optimumát.
Céltalanul kódorogsz és közben beszólogatsz más kódorgóknak
De mondom nincs baj: ha ti mind otthon maradtok akkor én nem fertőzök le senkit. Mindenki boldog: én nyaraltam, fotóztam a retkes templomokat, ti meg megmentettétek a földet.
Mindenki boldog. Mégegyszer.
Amugy orbán tuti futtatott már egy gyors kalkulációt, hogy mennyi évet nyer/nyugdijkasszából mit lehet eloptimalizálni, ha meghal párezer-tizezer-százezer öreg.
Ne mondjátok hogy nem. Dehogynem. Tiszta profit ez az időszakonkénti purge.
@232323: Téged nem az eszed miatt szeretnek ugye?
@Gleccsertetű: Kutyával szabad. Őket le kell vinni mindenképpen. A hangosbemondóban is elhangzott.
most nezem az elozo posztot hogy dolgozni lehet menni. akkor mi a furcsa az epitkezesben vagy egy autos vizsgahelyben?
A gyűlölködésetek előtt értetlenül állok. Mindenkinek joga van ahhoz, amit szeretne csinálni.
Nem korlátozhattok. Nincs jogotok.
@Végiggondolom: es hanyan vihetnek egy kutyat? el lehet-e menni a sos tavakig vagy csak az elso szarasig? ha nincs ennyire szabalyozva akkor mit diktal a jozan esz?
@232323: trollolo 🙂
Annyit azert mondjunk el, hogy Olaszorszagban az aldozatok atlageletkora 80 ev.
Ergo aki mar befizette a nyaralasat, es ott van, es nem 80, annak nem lesz semmi baja. Illetve elkapja persze csak nem fog tudni rola, de mit izguljon ezen, amikor a nagyeszuek szerint ugyis mindenki elkapja?
@droid_:
ha 2-nél magasabb lenne az IQ-ja bármelyik döntéshozónak, akkor a valóban veszélyeztetetteket (terhes, idős, beteg=a társadalom lényegesen kisebb része) zárnák karanténba, nem mindenki mást (=többség) szopatnák le mélytorkosan…
@Willkommenskultur:
Ennyi.
@g.d: Az oregek karantenozasa csak elmeletben egyszeru, Mo-n pl. van 3 millio vagy tobb akik persze szetszorva elnek….
Amugy meg nincs se karanten, se kijarasi tilalom. Mindenki mehet munkaba, boltba, kutyut setaltatni ez nem valodi karanten.
Hát már orbán korlátoz a mozgásomban, mert mindenféle határellenőrzéseken töri a fejét, meg repülőgépezősdin.
Nem tetszik. Nincs joga hozzá. Kinek képzeli magát!
@Willkommenskultur: Amugy ha annyira okos mindenki, akkor elég szólni nekik: Hé, ha 80 felett vagy és félted az életed maradj otthon. Kész. Senki se fogja egyikre se rárúgni az ajtót.
@232323:
erről beszéltem én is.
Látom már más is írta, vicces, hogy lementek sétáltatni a kutyát, és beszólogattok másoknak, akik ugyanúgy sétálgatnak, csak kutya nélkül. Értem én, hogy így hoztak rendeletet, de most komolyan, mitől terjed kevésbé a vírus, ha kutyával mentek, mint ha kutya nélkül? Azt értem, hogy a kutyának el kell végeznie a dolgát, de a cikkből nem úgy tűnt, mint ha pusztán ennyiről lenne szó.
@Willkommenskultur:
Na meg ugye az idősek sem mind egyedül laknak, ha pedig külön karantént csinálnak nekik, akkor már biztosan van fertőzött köztük, és el fog bent is terjedni a vírus. Emellett nem igaz, hogy csak az idősekre veszélyes, fiatalok is belehalhatnak, csak kisebb eséllyel, emellett fiatalok is lehetnek kiváló terjesztői.
Egyébként a kijárási tilalom logikáját a „céltalan sétálgatásokra” annyira nem értem. Ha munkába kell mennem, na jó mostanában bringával teszem, de még így is több embernek kerülök közelébe, mint ha lemegyek, és csendes helyen elkezdek sétálgatni, vagy autóba pattanok, és elmegyek az erdőbe olyan helyre, ahol vírusmentes időszakban is naponta jó ha 3 ember jön szembe, ha egész nap túrázok. Szerencsére még itthon nincsen ilyen, de ne is legyen, mert jövő hétvégén el akarunk menni valamelyik közeli középhegységbe, amivel eleve csökkentjük a megbetegedés esélyét, hiszen nem a városban vagyunk, és az embereket is távolról tudjuk kerülni.
@Zabalint: Ha lehet hinni az olasz adatoknak, akkor ott a hullak atlagos eletkora 80 ev volt.
Most abba nem mennek bele, hogy nalunk az atlag meg se eri azt a kort…
Ahhoz hogy az atlagod 80 legyen, ha a halmazban fiatalok is vannak, akkor 110 evesek is vannak benne, vagy hogy?
Erre nem jártam még, Ázsia fele fújt a szél mindig, de a poszter megírná, hogy tulajdonképp minek van ott a rendőr? Nincs büntetés, stb.?
Az érem másik oldala a „turista”, aki elmegy egy olyan országba, ahol dúl a fertő, mert csak… Beteg wazze…
Szerintem az angolok kezelik jól a járványt.
Mivel az idősekre veszélyes, ezért őket izolálják, a, többieket meg hagyják békén megfertőződni, túl kell rajta esni. Az év végére úgy is mindenki vírusos lesz, a karantén – kijárási tilalom, csak lassítja a terjedést, megállítani nem fogja.
A többi ország meg lezár mindent értelmetlenül óriási károkat okozva, de legalább a környezetszennyezést csökkentve.
@Végiggondolom: Érti mindenki. Ennek oka az hogy a kutyát le kell vinni.
Kérdésem, miért családostul kell kutyát sétáltatni?
@Etniez: Ezt a megoldast megsem alkalmazzak az angolok, csak egy 5let volt
@Etniez: Az angoloknál is az lesz mint Olaszországban. Északon megteltek a kórházak és aki szállítható állapotban van azt viszik délre.
Mindenki túl fog ezen esni. A probléma akkor lesz ha mindenki egyszerre kapja el mert az ellátó rendszer nincs erre felkészülve.
@Nouby: Egy par v. csalad, aki egyutt lakik, nem tokmind1 hogy hanyan setaltatjak azt a budos dogot?
Amugy vicc kategoria hogy ez ekkora prioritas, marmint a kutya, mindegy jol jon meg mint elo hustartalek, ha tenyleg beut a coresz
@232323: nehéz eldönteni, hogy te egy segghülye troll vagy, vagy csak simán segghülye
@Willkommenskultur: Nem mindegy. Azt képzeld el hogy 3 darab négyfős család leviszi a kutyát és találkozván megállnak beszélgetni 5 percet.
Elég ha a 12ből 1 fertőző és elég a másikkét családból 1-1 embert megfertőznie és máris van 8 darab extra fertőzött.
A kutyasétáltatós/kijárásitilalmas bekezdés valami fergeteges.
én bazmeg nem vágom: aki retteg húzzon haza és csukja magára a sufnit. 70 évre. probléma megoldva. de engem ne korlátozzon egy ilyen félcédulás rettegő, mert torkon baszom. én élni akarok, dolgoznom kell és leszarom, hogy az ilyen idióták ma épp a vírustól rettegnek. eddig migráncsok voltak a színen (mindenkit megbasznak) most a vírus (mindmeghaluk) mi lesz még? napkitörés, meteor, vulkánapokalipszis, sharknadó?
féleszű köcsögök…
@Nouby: Nem azt mondtak az okosok, hogy mindenki elkapja ugyis?
Csak annyi a dolguk, hogy ne latogassak meg a nagyit. Mondjuk itt ahol en vk mar kijarasi tilalom van ehhez kepest tobben voltak ma a parkban, mint egy atlagos hetkoznap, koztuk oregek is.
@Nouby: Pinter Sanya es 41 samesza mind negativ lett pedig csokoloztak a marokkoi migrancs miniszterrel, aki mar koleras.
Azaz, nem eszik olyan forron a kasat.
Orulok, hogy a magyar belugyer ekkora vasember. Nem lesz itt problema.
@Nouby: Dehogy lesz. Ott a nyolcvan évesek haltak bele, az angol megoldásnak meg pont az a lényege, hogy őket önkéntes karanténba teszik.
Valószínűleg én sem utazom haza, tekintettel a szüleimre.
De magamat nem féltem, valószínűleg 2 hete átestem a betegségen. Akkor még nem teszteltek a protokoll szerint.
Az egyik betegemet ma tesztelték, pozitív lett.
Majd térjünk vissza erre a kérdésre egy hónap múlva szerintem, nekem az angol módszer okosabbnak tűnik.
Ebben a globalizált világban egyre több és egyre gyakoribb ilyen vírus lesz, ez a begombolkozás nem lesz járható sokáig.
@Zabalint: jah, a fiatalok kiváló terjesztői, ezért ne menjenek idősek közelébe. De nekik nem lesz nagy bajuk, a súlyos betegek 95%-a idős.
@Etniez: Nincs angol megoldas, az tegnap volt. Mar becsicskultak.
Ezernyi veszélyes vírus és baktérium van körülöttünk, megszoktuk, nem rohantunk felvásárlolni a wc papírt.
Most miért?
Mossatok kezet rendesen és gyakran. egyetek sok zöldséget és gyümölcsöt, mozogjatok rendszeresen és ne látogassátok meg a nagyit és a beteg rokonokat, nem lesz semmi gond.
„Céltalanul sétálgattak, amíg mi a kutyával sétálgattunk”.
@Willkommenskultur: még elég lájtosba nyomjuk a kontinenshez képest.
Ennél több nem kell.
Boris megmondta, hogy sok család fogja idő előtt elveszteni szeretett nagyszüleit, de keep calm and carry on, ezzel nem lehet mit tenni.
Tudjuk, hogy a kullancs lyme-kórt terjeszt? Igen. Megyünk azért a természetbe? Igen.
Ez van, ezzel kell együtt élni. Meg kell szerezni a nyájimmunitást, ez sajnos áldozatokkal jár.
@Etniez: Naponta hányan halnak meg lyme kórban és hányan a koronától?
@Etniez: Hat 1500 koleras, 50 hulla ugyan elhanyagolhato, de azert annyira nem fenyes eredmeny, a nemetek jobban allnak. Igaz a franciak rosszabbul, a kokerok meg plane.
Valamelyik tippmixen nem lehet spekulalni, hogy ki nyeri a koronaversenyt?
Maskor bezzeg minden szarra lehet fogadni.
@Etniez: nincs ilyen. azonkivul olyan sincs, hogy kontinens, kulonfele korlatozasok vannak ervenyben, amik lehet hogy holnap is valtoznak, barmelyik orszagban, uk-t is beleertve.
Az érthető hogy gondot okoz megérteni hogy itt mar reg nem az vírus elkapasról van szó, de azért tök hülyének lenni miért jó…?…
Akkor mégegyszer, azért kellenek a korlátozó intézkedések hogy a vírus terjedési folyamata le lassuljon valahogy. Az meg azért jó mert ha véletlen az egybites szüleid, nagyszüleid kórházi kezelésre szorulnak akkor ne az legyen hogy az orvos kénytelen elhajtani mert annyi beteg van. Akkor meg azon fog menni a hápogás hogy miért a másik jobbágyot menti meg az egészségügy satöbbi, satöbbi.
Inkább ezen kellene gondolkozni hogy hogyan lehetne ezt minél effektivebben elérni, nem nettó faszsagokat írkálni….
Szerintem…
@Koori: ezért nem találkozom a szüleimmel és ezért kértem meg őket, hogy ne hagyják el lakást.
Ez sokkal értelmesebb, mint mindenkit bezárni hónapokra.
Mondjuk engem nem is lehetne, ki látna el a betegeket? 🙂
@Willkommenskultur: most van a 10 millió járványszakértő ideje, kíváncsi vagyok mi lesz 2 hónap múlva.
@Etniez: nézd, a korlátozás nem effektíve bezárást jelent a szobába. Nem tudom pontosan hogy milyen intézkedések vannak most Mo-n de kétlem hogy mindenkinek “szoba fogság” hónapokra. Olvasgatom a hozzászólásokat, és csak a hőbörgés jön át. Nem értem… ha most ésszel mennének a dolgok akkor viszonylag eloszlik a fertőződési ráta és mondjuk neked sem kell heti hét nap 3 műszakban nyomni a gombot, úgy hogy a végén nagy valószínűséggel te is meg fertőződsz.
@Nouby: Ezt úgyse érti meg a sok debil. Majd, ha rájuk kerül a sor, és a kórház helyett mennek a tepsibe, akkor talán megértik.
@232323: Nem korlátozhattok. De igen. Pont az ilyen emberek miatt találták ki a birságokat és a kényszerintézkedéseket.
@Koori: akkor figyeld a híreket, mindent bezártak, ami szórakozó hely. Ki lehet menni kirándulni az erdőbe és ennyi, amúgy lehet otthon ülni.
@Kanyarfúró: haza sem merek menni, kiderül, hogy eü dolgozó vagyok és nemzetbiztonsági okból lefoglalnak 😀
@232323: Igen, én is így látom, most az elöregedett társadalmak megszabadulnak egy csomó eltartott idős, krónikus beteg embertől. Dél-Korea, Olaszország. Valahol ez a vírus áldás is egyben, hogy nem a fiatalokat, egészségeseket pusztítja elsősorban.
@232323: “Adjanak kárpótlást (1500eurós napidij, fájdalomdij, stb, uszkve nap x fő x 2000euró), és hajlandó vagyok megszakitani a nyaralást. Ez az ára.”. Gondolom, nem fog meghatni a hozzászólásom, de azért megkérdezem , hogy szerinted mennyi járna egy betegnek, aki januárban jelentkezett a gerincklinikára, májusra kapott időpontot, és valószínű, hogy azt is bukja, és még x hónappal tovább szenved, miközben te a megszakított nyaralásodat itthon is befejezhetnéd, és csak pénzveszteséged lenne. Tudom a válaszod, leszarod, mert te vagy te a kocsma közepén…
@232323: 😀 :DDD napiszar kommentjeid vannak, priceless. De toljad csak, élmény olvasni 😀
Kicsit off, de azért lássuk tisztán a helyzetet mert ami most megy az nettó pánik. Értemén, hogy halálos, értemén, hogy az idősek jó eséllyel intenzív ellátást igényelnek de amilyen intézkedéseket hoztunk az nettó faszság. Az a gazdasági (és ebből fakadó mentális) kár ami ezután jön, több áldozatot fog szedni mint ez a vírus. Kimagaslóan. A világ gyakorlatilag megőrült és a létező legrosszabb megoldást választotta… Ahogy tegnap mondta a WizzAir-es faszi is, egy pár évvel ezelőtti flu járvány ITTHON annyi áldozatot szedett mint nagyjából a korona az egész világban. A sürgősségi ellátásra szorulók száma (és aránya, ami most 6% a teljes fertőzöttek köztt… leírom, HAT százaléka) esik, amióta Kína megfékezte a vírus terjedését. Hiába növekszik az esetszám, a sürgősségi ellátottak száma CSÖKKEN (nem fake adat, itt nyugodtan lehet böngészni az adatbuziknak http://www.worldometers.info/coronavirus/). Tehát van kb 95ezer beteg jelenleg a FÖLDÖN, ennek 6 százaléka, ami olyan 5ezer ember szorul sürgősségi ellátásra. Tény, ennek az 5ezer embernek nagyjából a 20%-a az aki viszont tényleg élet és halál között van, amit szomorú leírni de ne felejtsük el, hogy ennek a 20%-nak a 35%-a egyéb kiegészítő betegséggel is rendelkezik, aminél bármi más fertőzés is lehetne a korona helyett (pontosabban itt sem a cov1-be hallnak bele, de ez is kicsit kavart dolog itthon). Szóval ott tartunk, hogy van párezer súlyos betegünk, sok tízezer enyhe lefolyású betegünk és romba döntünk mindent. Nyomorba lökünk mindenkit, csődben viszünk mindent ahelyett, hogy bármi ÉRTELMESEBB megoldással orvosolnánk ezt a járványt. A kézmosás, az egymás kerülése teljesen jó ötlet, ezeket támogatom. De, hogy kereskedelmi egységek, kkv-kat nullázunk le, hogy aztán az idősek kb. leszarják az egész járványt (ki kell csak menni az utcára – mint, ha nem ők lennének a legveszélyezettebbek), nettó faszság. A világ totálisan kifordult önmagából (és igen, láttam én is az olasz videókat, ill orvosok nyilatkozatait – de amit írok annak a mostani tettekhez és az olaszokhoz már semmi köze sincs)
@Etniez:
Mivel az egészségügyi kapacitás korlátos, ezért szükséges a járvány terjedésének lassítása. Ha nem csinálnának semmit, az még inkább összeomlasztaná a gazdaságot is, mert az esetben spontán bizalmatlanság alakulna ki.
@Etniez:
Az eddigi statisztikák szerint a fiatalok körében 0,2% a halálozási ráta. Ha 1 millió fiatal elkapja Magyarországon, akkor az 2 ezer fő, ami kevésnek hangzik a teljes népességre nézve, azonban nem az az adott korosztályra nézve (az influenzának a teljes népesség körében van hasonló nagyságrendbeli halálozási rátája, tehát a fiataloknál jóval kisebb). És ugye arról még nem is beszéltünk, hogy ha nem kapnak ellátást, akkor a halálozási ráta magasabb is lehet, márpedig ha egyszerre betegednek meg sokan, akkor a súlyos esetek többsége nem fog kapni.
Emellett akkora fertőzöttség mellett nem igazán megvalósítható az idősek teljes elzárása.
@Zabalint: Hogy kapja el 1 millio fiatal Magyarorszagon, amikor Kinaban osszesen 80ezren, Olaszorszagban 30ezren kaptak el?
@Willkommenskultur: Még korantse ért véget a világjárvány. Ahogy a spanyolnátha leírt pár kört a Föld körül, újra meg újra visszatérve, más variánsokkal, mutaciókkal, úgy a koronavírus is vissza fog térni Kínába is meg Európába is. A teljes lakosság 60%-a is megfertőződhet, ha nem is egyszerre, de hónapok alatt fokozatosan. A többségnek semmilyen tünete nem lesz. Kínában se 80ezer fertőzött volt, hanem mondjuk ötször vagy tízszer ennyi. Csak hát a többség nem mutatott semmilyen tünetet.
Magyarországon a sima szezonalis influenzát is több tízezren elkapják, pedig az nem annyira fertőző, mint a koronavírus.
Ami fontos, hogy időben széthúzzák a járványt, hogy ne egyszerre zúduljon a sok ember az egészségügyi rendszerre.
@Örömhernyó: Kinaban veget ert. Annyi uj esetuk volt ma mint nekunk, 130x-os lakossaggal.
Azaz, tok felesleges a habveres. Megfertozodott ezzel a kinaiak 0,01%-a
Ennek a 0,01%-nak meghalt a 3%-a.
A fiatalok, akik ugyan elkapják, de a szervezetük leküzdi, hordozókká válnak. Csak azt veszik észre egyszer az okos kommentjeik nézegetése közben, hogy nincs már aki zsebpénzt adjon… Video: http://www.dailymail.co.uk/video/news/video-5817/Guy-Licks-NYC-Subway-Handrail-Top-Bottom-Buck.html
Aki nem ert a szep szobol azt meg lehet fogni kemenyebben is: http://www.dailymail.co.uk/news/article-8119953/Backpacker-ARRESTED-New-Zealand-intended-travel-instead-self-isolate.html
Nem hiszem, hogy ido kell hozza amig elfogy a rendorok turelme a hulye turistaknak magyarazni a helyzetet, hanem ket felszolitas utan egy baratsagon szajonkapjak az okoskodokat. Ha nem tetszik, mehetsz az indexblogba rinyalnyi a durva eroszakrol.
Na mivan, van itt még hejj?
Tulajdonképpen soros – virusfertőzött – keze van ebben is? A közmédia erről miért nem tájékoztat? Minap láttam, ahogy a BKV-n összetapicskolja a kapaszkodókat és sunyiba ráköhörészett a sofőrökre hátulról. Le is fotóztam csak most ninsc kedvem megosztani.
Imádom, hogy munkaidőben sörözhetek. És kikacagom a managereimet.
Bár gondolom a csicskáim is lopják a napot. Mondjuk mindegy, leszarom mit csinálnak. Majd hazudunk valamit és kapunk jövőre egy nagyobb büdzsét.
Tök jó!
Jó hír, hogy van aki nem esik pánikba.
A céltalan családi sétájához kutyát alibiző „blogíró” vajon szándékosan provokál/trollkodik, vagy fel se fogja, amit írt?
Leirom századikként is, hátha még nem ült. Ha a kutyáddal társasági sétáltatást rendezel, mindennap máshová, a minimálisan indokolt távolságon és időn túl, akkor legalább ne szólogass be másoknak ugyanezért.
Ti otthon házmesterek vagy azok reinkarnációi vagytok, ugye?!
@Willkommenskultur:
Egyrészt ott is valószínűleg többen kapták el, hiszen rengetegen lehetnek önkéntes házi karanténban vagy enyhe tüneteik miatt élik a napi életüket, nem is tudják, hogy mit kaptak el.
Másrészt Kínában egy idő után szigorú intézkedések voltak, Olaszországban meg messze van még a vége.
Egyébként meg arról volt szó, hogy ha szabadon engednénk a járványt, csak az öregeket zárjuk be, akkor mi lenne. Ezt sem a kínaiak, sem az olaszok nem próbálták ki szerencsére.
Arról miért nincs szó, hogy a lakosság nem tud megfelelően védekezni, miért nem biztosítják a megfelelő maszkokat, védőszemüvegeket? Hol a retekben vannak az FFP3-as maszkok? Hagyjuk ezt a Kínában van az alapanyag szöveget, nem hiszem el hogy a világon nincs akkora készlet sehol amiből jutna ide is. A csehek miért tudnak milliónyi maszkot behozni maguknak különgéppel? Csak ma láttam olyanokat akik a gyógyszertárba orrot fújva, köhögve mennek be, szarnak mindenre fogdosnak össze mindent. Legalább a tetves orvosi maszkokat, gumikesztyűket kötelezővé kéne tenni és a vezetésnek ezeket biztosítani, ami ha másra nem is jó, azt megakadályozná vagy jelentősen lecsökkentené, hogy ilyenek össze vissza tüsszögjenek mindenre a környezetükben.
Arról ne is beszéljünk, hogy tegnap még turistacsoportok jöhettek haza a spanyoloktól mindenféle ellenőrzés nélkül a reptéren. Csak károgni tudnak hogy mennyi ember lesz fertőzött, de időben és határozottan igazán senki nem lép.
Aki meg ilyet mond, hogy hagyjanak békén nyaralok, annak először is két pofon viperával, majd egy hűvös sötét cella amíg meg nem tanulja, hogy nem ő a világ közepe és amikor azt mondja a hatóság hogy otthon maradsz vagy nem mozdulsz ki sehova nyomós indok nélkül, akkor azt csinálod, amit mondanak. Aki bizonyíthatóan azért fertőz meg másokat mert: nyaralásból jön haza éppen, kirándulni volt kedve külföldön fertőzött régiókban, szórakozni volt, rokonokat látogat világjárvány idején azokat az eseteket pedig rendesen bűncselekménynek kell minősíteni, mert nagyrészt ilyenek miatt terjedt és terjed a vírus, aminek ugye nincs lába, nem menne az sehova magától. Ezek, a maszkok hiánya és a tutyimutyi legalább egy hét késésben lévő nem kellő erővel és határozottsággal hozott intézkedések vezetnek ilyen helyzethez.
@Etniez: „Ki lehet menni kirándulni az erdőbe és ennyi, amúgy lehet otthon ülni.” Meg bővíteni a MAGYAR CSALÁDOKAT! Meg kell majd nézni a születésszámoknál a 2020. decemberi / 2021. januári csúcsokat… 😉
U. i. Eszembe jut a szőke nős vicc, amikor a hotelszobából ír sms-t haza a szintén szőke barátnőjének:
– Egész nap a szállodában gubbasztunk.
– Az oké, hogy végig bent vagytok, de mi az a gub?
@Billy Hill: „Meg kell majd nézni a születésszámoknál a 2020. decemberi / 2021. januári csúcsokat…”
Már csak nevet kell találni ezeknek a születendő gyerekeknek, á la Ratkó-gyerekek, boomer-ek stb. Lehetne denevérgyerekek vagy COVID-kohorsz…
@232323: Egyértelműen troll vagy, de aki nem trollként így viselkedik, az meg egyértelműen szeretné hamarabb megörökölni a szülei lakását. Jó lenne egy törvénymódosítás , hogy aki ilyet csinál az lófaszt se kapjon, azazhogy lófaszt azt igen, de szó szerint és a seggébe. Beismerő vallomás esetén vazelin megengedett.
@registerz: „Ti otthon házmesterek vagy azok reinkarnációi vagytok, ugye?!”
ezek a spanyolok nagyon erzik a boogiet amikor hazmesterkedesbol es fontoskodasbol kell eloadniuk magukat, egyszer voltam naluk es az amit levagtak, az ubergaz lenne itt nalunk
@Etniez: „Szerintem az angolok kezelik jól a járványt.”
index.hu/kulfold/2020/03/17/a_brit_kormany_szerint_a_vartnal_gyorsabban_terjed_a_koronavirus/
Mert sötét vagy mint a néger segge éjfélkor.
@Willkommenskultur:
Te, ember, gondolkodjál már picit.
Marha egyszerűen túllépsz azon, hogy csak X ember halt meg. Meg csak az öregek.
Baszod, azért halnak meg „ennyire kevesen” mert intenzíven vannak. Olaszban meg azért az öregek halnak meg, mert őket leveszik a gépről, hagyják megpatkolni, hogy fiataloknak jusson ellátás.
Huszonéves gyerekek vannak hetekig lélegeztetőgépen, meg oxigénen. Az marhára nem vicces, és a végén, miután kijön mint egy félhulla, akkor statisztikailag gyógyult.
@haXXXor:
„Szóval ott tartunk, hogy van párezer súlyos betegünk, sok tízezer enyhe lefolyású betegünk és romba döntünk mindent.”
Nehéz észrevenni, hogy azért van CSAK párezer súlyos és tíezer enyhe beteg, mert ezeket az intézkedéseket meghozták?
Ha neked egy nyáron csak három szúnyogcsípésed van, akkor marhaság a szúnyogháló, és leszereled?
” Nyomorba lökünk mindenkit, csődben viszünk mindent ahelyett, hogy bármi ÉRTELMESEBB megoldással orvosolnánk ezt a járványt. „
Biztos okosabb vagy a világ összes járványügyisénél. Kezdve Kínával, ahol aztán tényleg annyira de annyira feleslegesen szokott pánikolni a pártvezetés.
en filozok amugy hogy az itteni szomszed oregeknek felajanjam-e a hathatos segitsegemet
lapat meg aso is van, fejsze is, es lattam mar hogy a disznonal is igy rendezik le, szerintem a spanyoloknal is ideje lenne ezen elgondolkodni 🙂
ja amugy azt mondtak hogy a kutyasetaltatas is ugyanaz mint a turistak andalgasa ?
@tiltsál ki te gyökér: volt az a 34 eves kinai orvos is aki belehalt meg az a 24 eves brit gyermek is aki Vuhanban agonizalt vagy 3 hetet
de az itteni megmondoemberek szerint csak az oregekre veszelyes…
@Arcade Macho:
Ez egy baromság. Egyénfüggő. Az öregeknél súlyosabb, a fiataloknál általában enyhébb. De vannak huszonéves gyerekek is lélegeztetőgépen. Konkrétan ismerek is egyet.